1990. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
205
i ú- 79 mindegy hogy kik vettek ebben részt, ebből a szempontból. Még egyszer mondom, nem mondok egy szót sem, hogy valaki tegyen valamit az én nevemben az én pénzemből akkor igazából nem eshetek késedelembe, mert önmagában nonszensz logikailag nem értelmezhető. Szeretnék még egy rövid egy-két mondatot mondani a 26 mFt-ról mert ez is fontos, megítélésem szerint teljesen félrevinné mondjuk a mostani beszélgetést tanácskozást az ha ugy fognánk fel hogy ez a 26 mFt ami mögötte még had mondjam hogy más oldalról van ugyan egy 7 mFt-os korábbi beszerzés is, ez mintegy a TMAB program alapján elkezdendő munkák első testület által megerősített blokkja volt. Az talán igy érthető mit akarok mondani. A TMAB rendszerrel kapcsolatban a testület azt mondta volna, hogy a fővárosnak erre pénze nincs, azért mert nincs, abban az esetben a 26 mFt -os ügy önállóan megáll a lábán, mert működőképes szolgáltatást ad az ügyfelek érdekében és a tanácsi szervek érdekében, TMAB nélkül is azon a szinten és azon a területen ahova ezt kialakítottuk. Tehát ez alaplemez, jólépés a továbbiak szempontjából, de önállóan egy megalapozott döntés, egyébként a VII. ötéves tervben ilyen célra a programiroda előirányzataiban szerepel gyakorlatilag ha jel emlékszem 20 mFt és ezen belül irta alá az akkori programiroda vezetője ezt a bizonyos 26 milliót, a gépek megvannak, a Vb. elfogadja mondjuk ezt a határozat tervezetet nyilván ezt leltárba vesszük és pontosan megállapítjuk a pénzügyi értékét is. dr.Bielek József. Köszönjük szépen, Marosi András. dr.Marosi András: Tisztelt végrehajtó bizottság, megpróbálok nagyon rövid lenni, és tárgyszerű. Fél éve nyomozunk, és fél év után január 22-én érkezett ide az APEH jelentés amiből idézünk is, ugy gondolta a bizottság, hogy mindenféle képpen le kell zárni okosabbak nem leszünk, hátráltatva voltunk végig a munkában. Elöljáróban két dolgot, átnéztük, a Külügyminisztériumnak a protokoll szabályzatát, hogy milyen külkapcsolat esetében ti© V I