1990. február 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

140

*- m&BH# * ~4* i i- 38 ­nem visszük haza, de legalább tájékoztassuk a közvéleményt, ha kell vegyük meg egy oldalt minden napilapban. Egy nap és közöljük le. Utolsó előtti a legfontosabb téma, és én ezt érzem a legfon­tosabbnak már a tanácsülési tárgyalás szempontjából ez pedig a lakástéma. Szóval tegnap ugyanigy elmondtam most mégegy- szer szeretném elmondani ezzel hagyjunk fel. Ezzel a lakás- politikai főosztályi tragédiával amit itt leir ezt hagyjuk fel, én tudom hogy tragédia a lakáshelyzet, azzal együtt ne­künk ezt nem kell fokozni. Ernő világosan egyértelműen be kell mutatni, hogy ha telket adunk kedvezményes áron és tá­mogatást, akkor ennyi családot tudunk segiteni. Ha bérlakást épitünk akkor ennek a felén vagy még kevesebben. Hát egysze­rűen ez az igazság. Két dolgot kell tisztán létni, hogy egy­részt a fiatal házasokonakarunk segiteni, ez az első a máso­dik hogy azt kérjük tőlük, hogy ne azonnal egy kész házat építsenek. Hát építsenek egy szobát egy konyhát egy fürdő­szobát, és majd három év múlva hozzáépítik a másik szobát, még el sem kell nekik rendesen adósadni. De ha szembe tudod állítani hngy a telekközmüvesités mit tudom 200 e Ft adsz még 500e Ft támogatást az 700 eFt egy kétszobás lakótelepi szociális bérlakásnak 1.800 eFt. Akkor a vak is látja hoy mégis csak ezt az utat kellene járnunk és nem pedig a drá­gát. Több emberen tudnak segiteni. És ez szociális bérlakás problémát oldana meg. Számításokkal is be kellene mutatni, mert különben ugyan annak a támadásnak leszünk kitéve, mint ami a tanácsülésen volt, hogy nem volt megmagyarázva az l anyagban és azt mondták hogy tarthatatlan hogy nem épül szo­ciális bérlakás. Holott nekünk nem az a célunk, hogy szociá­lis bérlakást építsünk, hanem az hogy aki arra jogosutl azon segítsünk. Csak ezt nem veszik valami jónéven a lakáspoliti- a kai főosztályon mert akkor nem ők gazdálkodnak mert egyszer kiosztják , többet semmi közük hozzá. Ez nem nagyon tetszik nekik. Arra gondolok Ernő, hogy nagyon érthetően és nagyon { egyszerűen, de be kell bizonyítani, hogy ez a jövő módszer. Végül a nagybani piacról, a következő a helyet a tanácstag- társunk a hölgy aki Jakab Lászlóné azért azt tudni kell hogy I /ti i ra. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom