1990. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

70

jl l- 2 ­A Felügyelethez 557 közérdekű bejelentés érkezett írásban, telefonon és üzenetrögzítőn. A bejelentéseket minden esetben a törvényes határidőn be­lül kivizsgálták, a hiányosságok felszámolására a szükséges intézkedéseket megtették. A közterület-felügyelők ellen 37 esetben (minden 2400 intézkedés közül egyben) tettek panaszt az állampolgárok, amelyből 13 volt megalapozott. A felelős felügyelőket alközpontvezetői, vagy igazgató-helyettesi figyel­meztetésben részesítették. A Felügyelet éves ügyiratforgalma megközelíti a 16 ezret. 2./ A Felügyelet 1989. évben alapvető feladatának tekintette a köztisztasággal összefüggő, a közterületek használatára, valamint a Belváros zárt övezeté- ' nek forgalmi rendjére vonatkozó szabályok betartatását. a.) A köztisztaság javítása érdekében programot készítettek e szabálysér­tések megelőzését, feltárását célzó, megkülönböztetett intenzitású el­lenőrzések céljából (pl. illegális szemétlerakás, ebtartási szabály- sértés, stb. miatt). Az ellenőrzési program szükségességét indokolta, hogy a főváros közte­rületeinek tisztasága a nagyszámú ellenőrzések mellett is kívánniva­lót hagy maga után. A szemetes járdák, a rendszertelenül takarított belvárosi és külterü­leti közutak, elhanyagolt, leromlott állapotú parkok és játszóterek helyenként lehangoló látványt nyújtanak. A köztisztasági szabálysértések miatti intézkedések az összes intézke­dés 16,5 %-át tették ki, a kiszabott helyszini bírság 2,154.600.Ft volt. A főváros köztisztaságát igen negatívan befolyásolja a szabálytalan ebtartás. Visszaszorítására a felügyelők munkaidőn túli akciókat szerveztek az ebek által legfertőzöttebb területeken. A póráz- és szájkosárviselési, valamint az ide vonatkozó köztisztasági szabályokat megszegő ebtartókkal szemben a felügyelők 11.830 esetben intézkedtek. A közterületeken növekvő számban megjelenő kóbor ebek elszaporodásának megfékezésére a Fővárosi Állategészségügyi Állomás szakembereivel vég­zett együttes ellenőrzéseknek ugyan jelentős visszatartó hatásuk volt, ennek ellenére a kívánt célt nem érte el maradéktalanul. Az illegális sitt- és szemétlerakóhelyek kialakulásának megelőzésére, valamint a már létrejött lerakóhelyek felszámolására a felügyelők cél- ellenőrzéseket hajtottak végre, figyelő szolgálatot szerveztek. 19 elkövetőt sikerült tettenérni a törmelék lerakása közben, ellenük sza­bálysértési feljelentést tettek. Több esetben kezdeményezte a Felügyelet a már létrejött lerakóhelyek felszámolását. lo I I | > i * ff ______________________________________ __ ________. ffi——. I . ra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom