1990. január 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

325

i ...í(i(1—p 1’’ I^MMg g| ¥¥ ^ ’ " ' ’ \ 4 *» :xsqp I 1- 101 ­ami szükségessé tette, hogy az ügyben a BKV vezérigazgatóját igazoló jelentésre szólítsa fel. Elsősorban természetesen az utazóközönség szempontjából megnyugtató lezárása érdekében a szükségesnek mutatkozik szakértői bizottságot fogunk létre­hozni. Az eredményről a Vb-nek jelentést teszek, és a sajtó megfelelő informálásáról is gondoskodok. Kérem hogy a szóbe­li tájékoztatásomat siveskedjenek elfogadni. dr.Bielek József. elfogadja a VB? köszönjük. L •••••••••••••• Egy mondatot had tegyek hozzá, a tanács elnöke az illetékes országos szervek elsőszámú vezetőjének a múlt héten csütör­tökön küldött levelet amelyben a BKV helyzetét ecseteltük,és felvetettük azt a gondot, hogy a mint egy 1 mdFt bér fej­lesztéshez szükséges forrás központi biztosítása mellett az egyéb gondok megoldása céljából mintegy 1,5 mdFt-ot a kor­mány szervek központi költségvetésből biztosítsanak, ezzel együtt a lakóház fenntartással kapcsolatosan főleg az elma­radt felújításokkal összefüggésben felvetettük a problémát. BKV esetében azt kezdeményeztük, hogy a kormány elé kerüljön egy előterjesztés és a kormány is tekintse át ezt a helyze­tet. dr.Bielek József. Egyenlőre ez van. Holnap reggel mi még találkozunk a BKV ve­zérigazgatójával aztán meglátjuk hogy mit lehet majd csinál­ni. ludomásul veszi, köszönjük. Pali. Két dolgot szeretnék elmondani T. VB. az egyik lejárt a pá­lyázati határidőt a világkiá 11itási tanácsi biztos állásának a megpályázására 13 pályázat érkezett be, sajnos nem tudok még eredményről beszámolni, a 13 pályázó közül vannak olya­nok akik természtesen szóba sem jöhetnek, van olyan hogy 8 nyelvet tud, de 62 éves az illető, tehát mondjuk nem komoly pályázónak minősül. Lényeg az, hogy csütörtökön van a be- szélhetés, én remélem hogy hétfőn a tanácsülése elé tudunk ! '■ | Hl

Next

/
Oldalképek
Tartalom