1989. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
33
i- 5 ■ Idősek- Vizsgálni kell a garantált létminimumra való normatív jövedelemkiegészítés lehetőségét a 60-70 év közötti nők, a 65- 70 év közötti férfiak esetében. A 70 éven felüliek fokozott támogatásának elve ugyanis részben abból indult ki, hogy az ennél az életkornál fiatalabbak esetleges munkavállalással k egészíthetik ki jövedelmüket. Ezt egyrészt sokan egészségi állapotuk miatt nem tehetik meg, másrészt erre ösztönözni a nyugdíjasokat nem • célszerű, nem áll összhangban a munkaerőpolitikával.- Azoknak az időskorúaknak, akik tanácsi lakásuk korszerűsítésére, komfortosítására OTP hitelt vesznek igénybe, s a törlesztés következtében egy főre jutó jövedelmük a hivatalos létminimum alá esik, jövedelemkiegószítést kell adni. Összefoglalva Jelen javaslatunkban két fő elvet tartottunk szem előtt: a szociális jövedelmek olyan irányú növelését, melynek eredményeképpen a hároméves időszak végére egyetlen fővárosi lakosnak sem kellene a létminimum alatti jövedelemből vegetálnia, illetve minden olyan törekvést dotálni kivánunk, amely a fővárosi lakásállomány bővítését, minőségi javítását célozza. I rá V tó I | * I ) ] —■ 11 " .......................................................... 1 111 1 ii I - -- - _____ <■'**00 * . I I