1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

429

Ili® © ';fi/tó;’1;© é vl&v/©,%; i- a magyar társadalom illetve a magyarság általában. A sokrétű érdek és érdekkonfliktus közöl a témánk szempont­jából legfontosabbakkal foglalkozunk. a./ A túrizmussal összefüggő érdekellentétek A Várban lakók nem érdekeltek a túrizmusban, mert az életkö­rülményeiket rontja, nyugalmukat zavarja, közlekedésüket, bevásárlásaikat nehezíti. j ot A vári lakósság vagy a kerületi Tanács számára a túrizmus 1 .. annyiban hasznos, hogy a fővárosi és országos hatóságok fi­gyelmét felkelti, az anyagi támogatást ösztönzi. Nem érdekeltek az idegenforgalomban a Várban dolgozók sem. A várlejtő lakósságának az ellenérdekeltsége pedig még a vári lakókénál is erősebb. A konfliktust elsősorban a Várban illetve a várlejtőn lakók és dolgozók körülményeinek a javításával, a szolgáltatások fejlesztésével lehetne tompítani, aminek a forrása az ide­genforgalmi bevételek részbeni visszaáramoltatása lehetne. b./ A fennsík és a várlejtő ellentéte A túrizmus jelenleg a várlejtő számára csak hátrányokkal jár. A járműforgalom, parkolók, nagymértékben terhelik a környeze­tet, ugyanakkor bevételeket nem jelentenek. Az ellentétek enyhítését szolgája, ha a fennsík fejlesztésé­hez nem vonnak el pénzeszközöket a várlejtőtől, vagy a kerü­let többi részétől, és nyílt várospolitikával az érintettek számára egyértelműen ellenőrizhetővé is teszik ezt. A másik eszköz, ami egyben a fennsík gondjait is enyhítheti, a várlejtő idegenforgalomba történő bekapcsolása. Kívánatos az idegenforgalmi szolgáltatások egy részét, főleg a túris­ták szórakoztatását a várlejtő területére átvinni. így a kul­túrális és a szórakoztató túrizmus együttesen, egymás vonzere­jét felerősítve valósulna meg. Természetesen ez csak akkor enyhítheti a konfliktust, ha a jövedelmek jelentős része hely­ben marad és előnyeit nemcsak a vállalkozók és az adóhivatal,- - . -­J- 5 ­rá

Next

/
Oldalképek
Tartalom