1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

354

I Ez a gazdasági kényszer éppen akkor sodorja az üzleti vállalkozás vagy az önfelszámolás irányába a színházakat, amikor az a valódi érték terem­tésére készen áll. A jelenlegi értékválsággal küzdő társadalomnak pedig minden korábbinál nagyobb szüksége lenne biztos alapokon nyugvó, emberi gondolkodás- és magatartásformát alakitani tudó színházművészetre. A fővárosi szinházak a maguk évi átlagosan 2,5 milliós nézőtáborukkal a politizálás napi fórumai. A főváros vezetése a szinházi helyzet stabili- zásával jelentős politikai eszköz birtokába juthatna. _ 1 A megoldás egyik útja lehetne, ha a T. Végrehajtó Bizottság kezdeményezné a Pénzügyi Kormányzatnál, hogy a szinházi tevékenység kerüljön az alap­ellátás körébe, ezzel kedvezőbb anyagi helyzetbe hozva az intézményeket. Továbbá segítséget nyújthatna, ha a költségvetési reform kapcsán a tulajdon- viszonyok rendezésével a bérleti jogviszony megszüntethető lenne, és az erre a célra fordított 20 millió Ft-ot a szinházak működési kiadására le­hetne forditani. Annak érdekében, hogy a szinházi működés veszélyeztetettségének légköre megszűnjön - ami társadalmi hatásában feltétlenül szükséges lenne - ja­vasoljuk, hogy a szinház-fenntartó Fővárosi Tanács vállaljon kötelezettséget:- a szinházak jelenlegi támogatottsági szintjének megőrzésére; és arra, hogy- a Szinházi Alap mértékét a jelenlegi 22 millió Ft-rál a duplájára növeljük. HATÁROZATI JAVASLATOK ------------------------------------------­1./ A Végrehajtó Bizottság a Művelődésügyi és Sport Főosztály jelentését tudomásul veszi. I a ^ '\ L L | _____________________________- 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom