1989. november 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

257

í f i- 6 ­érzékelhető, hiszen novemberre ugye az országnak a költségvetési gondjai olyan mértéküekké váltak azt hiszem hogy mindenki számára nyilvánvalóak ezért úgy gondolom és kérem, hogy a mikor a Főv. Tanács a saját koncep­cióját ebben az ügyben kialakitja akkor ma már ne függetlenitse magát attól a helyzettől, attól aköltségvetési szituációtól amely jelenleg van. Én nem azt mondom, hogy vállalja magára ennek valamely összefüg­gését és terhét, de én azt kérem, hogy ettől oly mértékben ne függetle­nítse magát a koncepció mint ahogy az sokszor kiolvasható. A másik amireutalni szeretnék a Kormány múlt csütörtöki ülésén elfogadta az önkormányzati törvény szabályozási koncepcióját arra a célra, hogy az társadalmi vitára induljon, amelyen belül ebből az összefüggésből az egyik legnagyobb gond az önkorányzati tulajdonnak atartalma illetve fe, j az önkormányzati tulajdon működése. Erre vonatkozóan ez a koncepció vajmi kevés iránymutatást ad. Azt azonban mindenféleképpen ma már azt hiszem konkrétumnak kell venni,hogy as a megoldás amelyik a korányzati előterjesztés most már nem tudom melyik változatában szerepel,hogy ugye jövő év májusától önkormányzati tulajdonba kerüljenek a bérlakások ez teljesen kizárt, hogy ez megvalósitható legyen, hisz az önkormányzati törvény alegjobb esetben 90 közepén nyerhet országgyűlési elfogadást érvényt 91 január 1 lett. Tehát ez a kérdés amit ugyan az alap­gondokat nem oldja meg, de azt hiszem, hogy egyértelművé teszi azt, hogy a mgközelitési módokban azért vannak hasonlóságok. A másik momentum amire szeretnék uta lni. Múlt vasárnap tehát 10 nappal ezelőtt a Kormány és az ifjúsági szervzetek képviselői között volt egy érdekeegyeztető tárgyalás amely a kormány részéről Pozsgai Imre vezetett, amelyen az ifjúsági szervzetek a lakásproblémával kapcsolatban nagyon határozott i ff véleményeket és állásfoglalásokat határoztak meg, pl. abban a tekitent- ben, hogy az ifjúsági szervezetek határozottabban tiltakoznak a bérla­kások eladása ellen, elidegenitése ellen, sőt ezt úgy fogalmazták meg hogy követelik a kormánytól, hogy ezt azonnal állitsa le. Ezt azért emlitem, mert ez a levegőben benne van és bármely órában ez élesebbé és konkrétabbá fogalmazódhat meg ami egy nyilvánvalóan újra csak egy eltérő elem attól, amit ezzel kapcsolattan mondaniszeretnék. A hosszu- távu koncepcióban való gondolkodás amely most ebben az előterjesztésben is megjelenik elnézést a kifejezésért de én azt hiszem, hogy ma ez il- luzónikus illetve arra jó, hogy magunknak is meg ha kell a közvéleménynek I tóti ijl§§ / á tt m m --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------X— ..................................... I

Next

/
Oldalképek
Tartalom