1989. november 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

253

I ' ' ~ ~ ■ ’ - ~—-~r_ * «»4* ó'Xp ! 4 I , 9 l j mm '■\ráYfi;. fa: V- 90 ­én hozzászólásomból ez derült ki, de egy biztos, nem a TMÁB szükségességét kérdőjelezi meg bárki is, de egy TMÁB-nek, hogy szükség van Területi Műszaki Adatbázisra, többre van szükség. Ezen kivül kell kihordott és korherens elméleti koncepció. Ez nem volt meg, illetve erre két koncepció lé­tezett, amelyekre korábban az országos szervek is, a szakmai szervek is azt mondták, hogy jó. Igen ám, de időközben vál­tozott a koncepció, mert akik korábban azt mondták, hogy jó azok elmentek, illetve okosabbak is lettek néhányan és azt mondták, hogy lehet, hogy a koncepció jó csak ennek a meg­valósítási technikája egészen más. Tehát senki nem biztosí­tott innentől a központi szervek részéről sem, bár korábban megígérte, a Fővárosi Tanácsnak azért, mert nem volt érvé­nyesen, vagy szakmailag megalapozott olyan szervezési tech­nológiai koncepciója, hogyan és milyen módon kell majd ezt a jövőben üzemeltetni, hogyan és milyen módon kell ezt majd létrehozni. Tehát itt volt egy róka fogta csuka eset, itt a Lehoczky István azt mondja, hogy ez a malom csiki-csuki já­ték, igen a malom csiki-csuki játék abbana volt, hogy a Vég­rehajtó Bizottság ülésére azért nem lehetett előterjeszteni magát a koncepciót, mert a forrásfedezet nem volt biztosítva hozzá, a forrsáfedezetet pedig csak abban az esetben lehe­tett volna központilag biztosítani hogyha kidolgozzuk kőnk­i rétan, hogy milyen koncepció alapján lehet ezt megvalósíta­ni. Tehát abban mindenki egyetért ma is, hogy ez szükséges, csak ennek az útja, módja nem tiszta. Ezért döntöttünk tehát abba, hogy mindazokra figyelemmel amit elmondtak, tehát Var­ga Sándor és Jelenik Ernőné is és mások is. Legyen tiszta kép mindenki nyilatkoztassunk 13-ára az a bizonyos pontnál, hogy főcsucs bizottság. A Programtanács nem működött másfél évig, bár a Végrehajtó Bizottság létrehozta. A Programtanács elé bevisszük uj összetétel is kell, mert egészen más szem­pontból állították össze, azóta már átmentek különböző he­, | 77 | j ______________^ j L— . _ . .. ...... .... . . ___________________________________________________________. _______ _______ . ._.ufcs'nnui

Next

/
Oldalképek
Tartalom