1989. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
257
I i hogy mi egy kicsit késésben vagyunk, mert a holnapi nap folyamán délután lesz a nyugdíjas szövetség kibővített tanácsülése, amikor is egyetlen napirendi pontként tárgyalunk erről a témáról. Tárgyalunk azért, mert a nyugdíjasok társadalma közel 500.000 vagy már több is mint 500.000 emberről van szó Budapesten, az a generáció, amely generáció tulajdonképpen újjáépítette azokat a Budapesti lakásokat amelyekben laknak. Vannak közgazdászok akik kiszámították, hogy egy 40 éve lakás azono lakásban vagy Budapestesn lakó állampol- k gár tulajdonképpen már kétszer is kifizette a lakás árát azzal, hogy aki természetesen arról van szó, aki állandóan rendben tartja a lakását, kénytelen volt az elmúlt évtizedekben felújítani, úgy jkarbantartani a lakást, hogy az igen nagy költségeket vont magaután, amit a lakásügyi osztály számvetése is bizonyit, mert azt mondja, hogy tulajdonképpen 200.000 lakás a századforduló előtt épült. Ebben tehát benne van az, hogy a mai nyugdijaskoru társadalom többször újjáépítette a lakását tehát nem mindegy az hogy a létbiztonság mennyire biztosított, ennek az idős generációnak. Szabadjon elmondanom azt, hogy én nem értettem és a nyugdíjas szövetség intéző bizottsága is e körül a kérdés körül meditált, hogy valyon a Fővárosi Tanács most miért foglalkozik ezzel a kérdéssel, amikor annyi nyugtalanító minden állampolgárt érő téma kerül szinte negyedévendként itt utalok a TEHO-tól kezdve sok mindenre, ami nyugtalanítja az állampolgárokat. Most ez a téma amikor berobbant a köztudatba, hallatlan indulatokat kavart, és tulajdonképpen az volt a tapasztalatunk, minden kerületben, hogy létbiztonságában érzi fenyegetve magát nemcsak a nyugdíjas, hanem még a fiatalabbak is, mert kihangsulyozottan a mobilitás elősegítése volt előtérbe helyezve, ami a nyugdíjasok főleg az idősebb korosztály részére azt a képzetet táplálta, hogy tulajdonképpen perifériára akarják szorítani az időseket. Mert a lakbéremelés is és a különböző intézkedések is tulajdonképpen azt a képletet mutatták, hogy nem fogod tudni kifizetni a lakbért, nem tuI \ ► _______________- 48 -