1989. augusztus 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

327

♦ I- 4 ­dott le egészen ezért azt kérem, hogy a 4.sz. határozati javaslat végrehajtását tulajdonképpen a felügyelő tisztségviselőnk vezényelhes­se, eddigi tárgyalásaink nem hoztak megoldást ebben a kérdésben ezért nem is tudjuk ma azt mondani, hogy hogyan lenne pontosan az összlét- számon belül a két szerv létszáma hogyha mi egyezkednénk csak szakigaz­gatási szerv vezetők, és nem hiszem, hogy a Titkárság vagy a Szervezé­si főosztály tudná eldönteni helyettünk vagy nélkülünk. Ez az egyik, amit szeretnék jelezni, tehát nem túl nagy probléma ez csak most még ez nem rendezett. A másik amit tisztelettel jeleznék és kérnék. A Végrehajtó Bizottság az elmúlt év december 5-i ülésén a komplett elő­terjesztés alapján részletesen megvizsgálta és megtárgyalta a munkaü­gyi feladatok helyzetét a feladatok növekedését a személyi tárgyi fel­tételek alakulását és akkor úgy döntött, hogy 4 fővel megerősíti a munkaügyi területet a Tervgazdasági és Munkaügyi Főosztály. Ezt köszönjük, indokolt volt, szükséges volt az élet is bizonyította. Azóta azoban a feladatok tovább nőttek. A Végrehajtó Bizottság akkor úgy foglalt állást, hogy a kért létszámhoz képest csak négyet engedé lyez ahogy a feladatok tovább nőnek változnak ismételten vissza kell térni és további szakaszos engedélyezésre kerül sor, ahogy a helyzet megkívánja. Mi nem tiszteletlenségből de úgy érezzük, hogy a felada­taink egy részt tovább nőttek, másrészt számos uj feladat van kilátás­ban jelentős feladatok amelyek a rendelkezései részben élnek részben gyors ütemben kiadásra is kerülnek, ezért azt kérnénk a T. Végrehajtó Bizottságtól, hogy tegye lehetővé, hogy ezzel az előterjesztéssel egy­időben és egymenetben nem tanácsülési téma Végrehajtó bizottsági téma, kerülhessen sor az uj szakigazgatási szerv létszámának kettő fővel történő megerősítésére, ennek indokoltsága részben a feladaton keresz­tül közelíthető meg. lehetne hosszasan sorolni hogy milyen uj fela- datokvagy meglévő de bővülő feladataink vannak ezek közül most egyet megemlítek a polgári katonai szolgálat kérdése, és ugyanakkor viszont az lenne a feladatunk, hogy elébemenjünk a problémák megoldásának, fel tudjunk készülni, azok rendezésére, és ha a Végrehajtó Bizottság egyet­ért a mi javaslatunkkal azt hiszem ezzel kedvezőbb helyzetet hoz létre annál mintsem uj feladatokkal birkózva később erősitéssel pró­bálja ezeket a feltételeket javitani. Ezt a kérést én tisztelettel terjesztem elő azzal, hogy ahogy ami a két főosztály között rendez­hető azt rendezzük, azon túl azon kivül ezt a kért erősítést szívesked­jék a Végrehajtó Bizottság engedélyezni. ff'lfl .-------------------------------------------------------------- to-------------------------------------------------------------------------------------—-----------------------------------------------------~ — fo

Next

/
Oldalképek
Tartalom