1989. január 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
417
I ró , “’V/ -*** '*fe ' * <árn-fern*-^mm r^HHlHHi j- 10 nyelvűség itt azt jelenti, hogy az adott közösségben az egész társadalmi élet kétnyelvű, a tantestületi tagok többsége beszéli a szerb-horvát nyelvet, ez az anyanyelvűk és így a személyi feltételek is adottak a színvonalas oktató-nevelő munkához, a nemzetiségi tudat fejlesztéséhez. Kétnyelvűek a tankönyvek és a munkafüzetek egy része is. Az érettségi vizsgát tett tanulók közel 50 %-a jelentkezik különböző felsőoktatási intézményekben, Jugoszláviában évente 5-6 tanuló tanul tovább, a többiek a különböző magyar felsőoktatási intézményekben. Mindhárom gimnáziumban közös gond, hogyan lehetne a nemzetiségi tudatot megtartani és fejleszteni az érettségi után is, erre elsősorban a különböző klubok, társaságok létesítésével volna lehetőség. Az elmúlt időszakban vizsgáltuk a gimnazisták körében,hogy a különböző szituációkban milyen nyelven kommunikálnak. A tanulók közel 50 %-a a tanórán kívül, szülőkkel, testvérekkel stb. magyar nyelven beszél, mindössze 15 %-uk szólal meg anyanyelven, de jelentős hányaduk, 36 % mindkét nyelvet használja. A tanulók által megítélt nyelvtudásban különbség van az egyes iskolák között, mintahogy a különböző szituációkban alkalmazott anyanyelvi használat gyakoriságában is. Ez az arány a szerb-horvát gimnazisták javára dől el, ugyanis több, mint kétharmaduk jél beszéli az anyanyelvet és közel 40 %-uk minden szituációban alkalmazza azt. Egyre erőteljesebben fogalmazódik meg mindhárom iskola részéről, hogy vissza kell állítani a nemzetiségi nyelvű, vagyis az egy nyelvű oktatást. 4. A kollégiumi nevelés helyzete A szerb-horvát és szlovák iskolák mellett mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi tanulók részére működik diákotthon, a német nemzetiségű gimnazisták ill. szlovák il fe ! V
