1988. december 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
175
■---'---------'---------------------------- CT-„-C ■ M »♦, ^mm 1 i - • • i1 A tényleges felhasználás 279,8 millió forint, mely o,2 millió forinttal kevesebb a jóváhagyott összegnél. A Posta a felajánlott 2o,o millió forint keretből - az oktatás igényeinek megfelelően - mintegy 5»5 millió forint értékű technológia telepítését végezte el. A fennmaradó 14,5 mii- • lié forint értékű gépi berendezés szállítására 1989-ben kerül sor. IV. Az 1988-ban átadott postaforgalmi szakközépiskola beruházásának értékelése A középiskolák telepítésénél az alacsony ellátottságu perem- kerületeket, az utóbbi lo évben a lakásépítések miatt megnövekedett lakásszámu városrészeket részesítettük előnyben. Ezt a körülményt az érintett lakosság és a társadalmi szervek elismeréssel fogadták. A középiskolák azonos oktatási funkcióit /gimnáziumok, szakiskolák általános képzést szolgáló része/ a Művelődésügyi Főosztály által kiadott szakmai programok alapján tipizáltuk. Az épületek beépitési, épitészeti megjelenésénél tipizálásra nem törekedtünk, mert az eltérő környezeti feltételekhez való igazodás, másrészt egyes kivitelezők monopolhelyzetének elkerülése az egyedi jellegű épületek előtérbehelyezését indokolta. A versenytárgyalásos vállalatbaadáson alapuló fővállalkozás rendszere bevált, bár az eredmények elérése nemcsak a fővállalkozási rendszer automatizmusán keresztül érvényesült. A Hajdú megyei ÁÉV a VII.ötéves tervi középiskolai tanterem- fejlesztési orogramban három középiskola megvalósítására vállalkozott /Vizafogó ltp.gimnázium 1986.évi átadás, Gyakorló u-i szakközépiskola 1987«évi átadás, Széchenyi u. postaforgalmi szakközépiskola 1988.évi átadás/ A vállalat gyorsan megértette és magáévá tette a program kiemelt politikai jelentőségét. Az épitési piac hiányosságát - egyes szállítók, alvállalkozók monopolhelyzete, határidőérdekeltségének hiánya - felvállalva, a beruházó szervezetet mindennemű, a fővállalkozó hatáskörébe tartozó ügyek rendezésétől mentesítette. | .