1988. november 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
270
i j- 11 - • Ügyfélszolgálat elhelyezésére van kijelölve. E mellett a FÖSZINFORM létrejöttével a Budapesti Lakáscsere Osztály székhelyén megüresedtek a FÖSZI korábbi helyiségei. Mindezek lehetővé teszik, hogy a Hivatal - ha lépcsőzetesen is 1989. január 1-vel megkezdhesse működését. A továbbfejlesztés függvénye a Bárczy I. utcai épületszárny elkészülte. A Hivatal létrehozásának létszámvonzata:- az egyes kerületeknél központositottan végzett tevékenység összevonásával kb. 110 fő- a Központi Ügyfélszolgálatnak a melléklet szerint bővített feladatkörrel, / a továbbfejlesztés második lépését nem tekintve/ kb. 10 fő, —- a Hivatal vezetése /vezető, + helyettes/ és a vezetéshez közvetlenül kapcsolódó funkcionális feladatok ellátása 4-5 fő. A Hivatal létszámigényéből a jelenleg kerületeknél lévő feladatokra biztosított létszám elvonható. A vezetői illetőleg a funkcionális feladatok ellátására szükséges létszámot fővárosi keretből kell biztositani. Határozati javaslat: A Végrehajtó Bizottság 1. Egyetért azzal, hogy a jelenleg egyes kerületeknél az egész fővárosra kiterjedt hatáskörrel végzett feladatokat összevont általános hatáskörű I. fokú szakigazgatási szerv végezze. fo Javasolja a Tanácsnak, hogy e célból 1989. január 1-vel hozza létre a Fővárosi Kerületek Hivatalát. Határidő: a Tanács november 30-i ülése Felelős: a Végrehajtó Bizottság Titkára /7b — ...... &mmm ~ x i I