1988. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
133
i- 2 Az időben benyújtott lakásigénylés és az évek során gyarapodó előtakarékosság remélhetőleg alapot teremt ahhoz, hogy a garzonház lakói a lakáselosztás mindenkori rendszerében, megfelelve a követelményeknek saját önálló otthonhoz jussanak . A humánus elképzelés valóra váltásához számos külső szerv támogatását sikerült már megnyerni. így többek között:- 1,2 millió forint támogatást nyújt a KISZ KB Gyermek és Ifjúságvédelmi alapja;- 3,0 millió forintot biztosít az Állami Ifjúsági és Sport- fo , hivatal;- a Honvédelmi Minisztérium a földmunkák elvégzését vállalta ;- a XIV.kerületi KISZ Bizottság a tervezési munkák elvégzésével segít;- a 36. számú Bokányi Dezső Ipari Szakmunkásképző Intézet a szobafestő, mázoló és belső burkoló munkák kivitelezésére vállalkozott;- a II. kerületi Pártbizottság pedig igéretett tett a területén fellelhető erők mozgósítására. Az elképzeléssel a T. Végrehajtó Bizottság is egyetértett. A 149/1988. számú határozata szerint a Művelődésügyi és a Tervgazdasági és Munkaügyi Főosztályok együttesen felülvizsgálták, hogy a beruházáshoz a fennt említett támogatásokon felül még szükséges 6 millió forint az ágazat terhére milyen módon biztosítható. A vizsgálat eredményeképpen megállapítást nyert, hogy a Művelődésügyi Főosztály beruházásainál jelentkező 1988. évi 118,4 millió forintos többletköltség igényből 69,2 millió forint került rendezésre, egyrészt az 1987. évi pénzmaradvány elszámolásánál, másrészt az 1988. évi tervben fejlesztési célra előirányzott fel nem osztott ÁFA, illetve fejlesztési tartalék részbeni felhasználásával. A fennmaradó 49,2 millió forint fedezethiányt egyrészt ágazaton belüli JJ | ' K fi • *••-> »*+ *aap