1988. augusztus 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
295
I történt. Ezen megállapodtak, hogy a jövőben is szükség van meghatározott időnként magasszintü véleménycserére az érintett vezetőknek a szakmai, ellátási feladatok egyeztetése kapcsán egyébként folyamatosan meglévő munkakapcsolatán kivül. A megbeszélésen - az előtérbe került szociálpolitikai problémák megvitatása mellett - kellő teret kapott olyan fontos, és jelen anyagunkat közvetlenül érintő kérdések megvitatása is, mint pl. a fővárosi akut ügyeleti betegellátás egységes rendszere (beleértve a HM, BM és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartozó intézményeket is), a baleseti és idegsebészeti ellátás közös biztosításának teendői, a fővárosi relatív ágytöbblet átcsoportosítása. Ezen kiragadott és fontos témakörökön kivül napirendre kerültek mindazok a kérdések, amelyek a fentemlitett és a Tanács határozata alapján kidolgozásra került középtávú feladattervben szerepelnek és konkrét megegyezések is születtek ezek megvalósitása érdekében. A Fővárosi Tanács Egészségügyi Főosztálya öt fő kérdésben foglalta össze a középtávú feladatokat, amelyek megvalósitása már megkezdődött és a VII. ötéves terv folyamán befejeződik a SZEM-mel szorosan együttműködve. 1./ Kölcsönös szolgáltatások elszámolási rendszere kidolgozásának megkezdése (szakmai igények feladatok egyeztetése). © ? ( ^ A minisztériumi és tanácsi intézmények a gazdasági ellátás területén (élelmezés, mosoda, energia) az egymásnak nyújtott szolgáltatásokat 1988. január 1-ig teljes önköltségen számlázzák le. Az 1987. évi általános forgalmi adóról szóló V.sz. tv. előírja, hogy 1988. január 1-től a szolgáltatásokat is - a SZŰT alapján megállapított - ÁFA-val növelt áron kell leszámlázni. Az egészségügyi szolgáltatások területén jelenleg jár i . * ** **'- 2 -