1988. július 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

84

i 2 Budapesti Szövetsége, valamint a Lakásszövetkezetek Buda­pesti Szövetsége korszerüsitette szervezetét. Az ÁFÉSZEK Budapesti Szövetségénél az elnökség taglétszáma, valamint a fenntartási hozzájárulásra vonatkozó szabályok változ­tak . Az alapszabály módosítások felülvizsgálata alkalmával meg­állapítottuk, hogy rendelkezéseik összhangban vannak a szö­vetkezetekről szóló - többezörösen módositott és kiegészí­tett - 1971. évi III. törvény, valamint o végrehajtására kiadott jogszabályokban foglaltakkal. Az alapszabályokat i módosító küldöttközgyűlések határozatképesek voltak, az alapszabályok elfogadásáról a jogszabályi előírások megtar­tásával döntöttek. A módosított és kiegészített 1971. évi III. törvény 93. § (2) bekezdése értelmében az alapszabály és annak módosítá­sa az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szerv jó­váhagyásával válik érvényessé. Ezért kérem o Tisztelt Vég­rehajtó Bizottoágot, hogy- a Budapesti Gép- ós Vegyipari Szövetkezőtök Szövetsége 03- az Ipari, Épitőipari és Szolgáltató Szövetkezetek Buda­pesti Szövetsége módositott ós egységes szerkezetbe fog­lalt alapszabályát, valamint- a Lakásszövetkezetek Budapesti Szövetsége ós- az ÁFÉSZEK Budapesti Szövetsége alapszabály módosítását hagyja jóvá. Az alapszabályok módosításáról egyedi határozatban szüksé­ges intézkedni. Az előterjesztéshez mellékeljük az egyedi határozatok tervezetét, valamint az egységes szerkezetbe foglalt alapszabályokat. (1-4. sz. melléklet) A Lakásszö­vetkezetek Budapesti Szövetsége és az ÁFÉSZEK Budapesti Szövetsége alapszabály módosításának szó szerinti szövegét a határozat tervezetek tartalmazzák. ; 1 % ' - l

Next

/
Oldalképek
Tartalom