1988. július 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
122
j A szövetség elnöki és alelnöki tisztségét csak a tagszövetkezetek tűn , leges elnökei (igazgatói) közül megválasztott küldöttek tölthetik be, mégpedig ugyanazt a tisztséget legfeljebb két választási ciklus időtartamára. VII. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG 22. A felügyelő bizottság elnökből és további hat tagból áll. Ügyrendjét és ellenőrzési munkatervét maga állapítja meg, tevékenységéről és ellenőrzéseinek eredményéről a küldöttközgyűlésnek évenként beszámol. 23. A felügyelő bizottság feladata a szövetség testületi és egyéb szervei jogi szabály- és alapszabályszerü működésének, gazdálkodásának a közös alapok kezelésének és felhasználásának, a szövetségi ügyintézésnek és ügyvitelnek az ellenőrzése. A felügyelő bizottság a szövetség tevékenységével kapcsolatos bármely ügyet megvizsgálhat és közreműködik ható- Ságoknak a szövetségnél, valamint annak szerveinél folytatott ellenőrzéseiben. 24. A felügyelő bizottság a feltárt szabálytalanságot vagy visszaélést köteles haladéktalanul közölni az elnökséggel vagy az elnökkel és ha megfelelő intézkedés nem történik, a küldöttközgyűlés összehívását kezdeményezi, szükség esetén azt összehívja. 25. A felügyelő bizottság szükség szerint, de legalább negyedévenként tart ülést. Határozatképességére és határozatainak meghozatalára az elnökségre vonatkozó szabályok az irányadók. :|! vili. A SZÖVETKEZETI BIZOTTSÁG 26. A szövetkezeti bizottság elnökből és további nyolc tagból áll. Az egyes részfeladatainak ellátására tagjaiból és más arra alkalmas személyekből albizottságokat hozhat létre. Ügyrendjét és munkarendjét maga állapítja meg, működéséről a küldöttközgyűlésnek évenként beszámol. 42L Í * ****** -•;» ! 1 —J