1988. június 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

i 2./ A szabálysértési eljárások során alkalmazott birság maximumok jelenlegi nagyságrendje 1974-ben került kialakításra. Az azóta bekövetkezett gazdasági helyzet indokolttá teszi, hogy a je­lenlegi, határozattal összefüggő 10 ezer forintos maximumot 20 ezer, a helyszin birságolás során alkalmazható 3 ezer forin­tos maximumot 5 ezer forintra emeljük. Ugyanakkor javasoljuk, hogy helyszin bírságolásnál szűnjön meg a személytelenség és a szabálysértési gyakorlathoz hasonlóan az elkövető kerüljön nyilvántartásba. Ezzel a gyakorlattal visszaesőknél lehetőség van arra, hogy a kereskedelmi munkára történő alkalmatlanság tényét hatékonyabban tudjuk bizonyítani. 3./ Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a fogyasztók ér- dekvédelmét súlyosan sértők esetében nyilvános közzétételre kerüljön sor, szakmai lapokban és esetenként a tömegtájékozta­tási eszközökön keresztül. A nyilvánosság esetén fontosnak ítél­jük azt a tényt, hogy az elkövető megnevezésén túl kerüljön meg­jelölésre az üzlet is, ezzel információt adva a vásárlóknak. I Súlyosabb fogyasztói megkárositás, illetve veszélyeztetés /minő­ségrontás, áru hamisitás, emberi táplálkozásra alkalmatlan ter­mékek forgalmazása, stb./ esetén az üzletet hatósági határozat­tal be lehessen záratni, a zárás okának a bejáraton történő fel­tüntetése mellett. Ez a gyakorlat lényegesen hatékonyabban szol­gálná ci fogyasztói érdekvédelmet, mint a jelenlegi pénzbirság. Elfogadás esetén megítélésünk szerint az ilyen sulyu határozatot a Hazafias Népfront /FŐT/, KPVDSZ, valamint az eljáró hatóság képviselői együttesen hoznák. így biztosítva lenne a fogyasztói érdek, a kereskedelmi dolgozók érdeke, valamint a törvényesség j kereteinek betartása is. 4./ A jelenleg különböző tárcák által irányított minőségvizsgáló intézeteknek /pl. Kereskedelmi Minisztérium - KERMI, Ipari Mi­nisztérium - MEEI/ célszerű lenne a tárcáktól független szerv által történő irányitása, mert ez munkájának összehangolását a fogyasztói érdekvédelem szempontjából objektivebbé tenné. 1 5./ A vásárlói szituáció ellenőrizhetősége érdekében a kereskedelmi felügyelőségek munkatársainak engedélyezni kell az életszerű magatartást. A jelenlegi gyakorlat is lehetővé teszi, hogy a vendéglátóipari szakmában az eljáró ellenőr vendégként viselked­I | bl I fi 1 - 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom