1988. június 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
183
i I m- 2 T. VÉGREHA JTÖ BIZOTTSÁG! Budapest Főváros Tanácsa 1978-ban a rend és tisztaság területén mutatkozó kedvezőtlen jelenségek fokozatos felszámolása érdekében programot fogadott el "Budapest rendje és tisztasága" javítására. (l.sz. melléklet) A tanács 1981-ben áttekintette a főváros rendjére és tisztaságára vonatkozó feladatok végrehajtásának állásáról szóló előterjesztést, és ogyebek közütt úgy foglalt állást, hogy az 1978-ban elfogadott határozatok időtállóak, a már végrehajtott, vagy a rendelkezések miatt nem végrehajtható feladatokat a programból törölte, és a program módosításaként azt több feladattal kiegészítette (2.sz. melléklet). A program végrehajtásának helyzetéről szóló je- lentóst a T. Végrehajtó Bizottság az 1985. I. 8-i ülésén tekintette át. A 7/1985 sz. VB. határozatnak megfelelően a "Budapest rendje és tisztasága" program időarányos végrehajtásáról az illetékesek jelentései alapján a következőket terjesztem a T. Végrehajtó Bizottság elé: 1. Az általános rend ós tisztaság javítására tott intézkedések ós azok ____ erodmémyei A fővárosi közterületek tisztántartási kötelezettségeit az 1/1986 (11.21.) ÉVM-EüM sz.együttes rendelet.valamint az 1/1987 sz.fővárosi tanácsrendelet szabályozza. A közterületek tisztítása meghatározott ütemterv szerint folyik. Évente három alkalommal kerül sor a város belterületein a közterületek nagy- takarítására. A belső városrész főútvonalainak (Kis és Nagykörút, Népköztársaság útja) hetenkénti koncentrált gépi úttisztítását nagymértékben akadályozzák a szabálytalanul várakozó gépjárművek. Az utcai hulladékgyűjtő edények száma az 1985. évi 21.500 db-ról 24.000 db-ra növekedett. Az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken és a nagy gyalogos forgalmú utakon, tereken a nyári időszakban megerősített kézi úttisztító szolgálat működött. Ez év márciusától kezdve az idegenforgalom által leginkább igénybevett területeken a közterületek fenntartása emelt szinten történik. 1111.1 ^ llfc ft i í fc k , *+