1988. május 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
103
1986—2005 között az előzetes számítások szerint a főváros népességének os Az egyes kerületek 1986—2005 közötti népességszám alakulása a következőkkel csökkenése várható. Az egyes kerületekre jelzett népességszámok elméleti számítá- magyarázható: ' són alapulnak és avértiató lakosságszán, középértékel A kerü'e,'néfoé?fo„tól’ok tó '' kerület lak^záma tovább csökken, ennek mértéke azonban alacsonyabb zásokat a demográfiai folyamatokon túl a lakásállományban bekove kezö v, tozsok mim lz e|mú|t éve|<ben ^ a |akásá||ománv növelésére van néml lehetősé befolyásolják. Az ART programban kijelölt lakóterületek kozul a lakásépltkezétek ugyanakkor a jó minőségű lakásállomány is megfelelő megtartó erőt jelent, helye a középtávú tervekben kerül kiválasztásra. Fentiek következtében az egyes A U kerületekre számított népességszámoknál a tényleges lakásépítkezéseknek megfelelő ;^eru,etben a lakónépesség száma tovább emelkedik. Egyrészt lakásépítés céljára eltérés lehet szabad területek — bár csökkenő mértékben, de rendelkezésre állnak, külö1986 -2005 között a központi fekvésű kerületek népességszámának további 17%-os hL<Íle9kÚt0n' máSréSZt 3 növekedés irányába hat< hogy e9yes kerületrészek(66,5 ezer fős) csökkenése várható, ez alacsonyabb mértékű, mint az elmúlt időszak- lakásváltoztatási törekvésekben kiemelt szerepe van. ban volt. Ennek a mérséklődésnek előfeltétele, hogy e városrészek rehabilitációs kor- A " I- kerület lakosságszáma a tervezett lakásépítkezések ellenére kismértékben csökszerűsítése a megfogalmazott elgondolások szerint bekövetkezzék, vagyis ezeken a keni fog. A már megépült lakótelepeken ugyanis a jelenlegi igen magas laksűrűség felterületeken az egyik legfontosabb városépítési célnak a lakófunkció erősítését kell tehetően mérséklődik. tekinteni. A IV. kerület igen jelentős lakosságszam emelkedését a Káposztásmegyeri lakótelep A budai kerületek lakosságszámának 5,4%-os (31 ezer fős) csökkenése várható, mivel felépülése okozza. a lakóterületek beépítése számottevően már nem növelhető, és a jelenlegi magas lak- A belső pesti városrészekben (V-IX. kerületek) a lakosság rendkívüli mértékben elsűrűségű (III. és XI. kerület lakótelepi beépítésű) területein a lakosság száma feltehe- öregedett. E kerületekben a magas halálozási arány ésa lakásállomány kismértékű tőén mérséklődni fog. csökkenése okozza a lakónépesség számának további csökkenését. A pesti oldal átmeneti fekvésű kerületeiben is 10,1%-os (40 ezer fős) népességcsök- A X. kerületben a lakásállomány növekedésének tartalékai gyakorlatilag kimerültek, kenés vehető számításba, döntően a X. kerületi lakótelepek laksűrűségének csők- Az utóbbi időben beépült területeken a laksűrűség igen magas. A kerület várható jekenése következtében. lentős népességszám csökkenése mindennek következménye. A lakónépesség számának növekedése a tervidőszak végéig csupán a pesti peremkerü- A XI. kerületben az eddigi tendenciának megfelelő csökkenés várható a népességietekben várható. Itt ugyanis lakásépítés céljából még rendelkezésre állnak szabad számban. területek, összességében 1,8%-os (13 ezer fős) népességszám növekedéssel lehet szá- . VM . ... . . , „ , , .... , , , . . . , . , . , . . . , . . „ . , ....... . , . A XII. kerület nagyobb mértékű népességcsokkenését a lakásépítési lehetőségek kimolm, elsősorban a Káposztásmegyeren tervezett lakásépítkezések miatt. A részletes, .... . . ... **•••• . , ... . ... „ . , . . , . ... .. , ... , , , .... merülése, és a kerület tomor beépítésű területein éló lakosságának elöregedése miatti kerületekre vonatkozó számítások a következő táblázatban találhatók: . ... , , , ,, magas halálozások okozzák. BUDAPEST LAKÓNÉPESSÉG-SZÁMÁNAK ALAKULÁSA KERÜLETENKÉNT 3.2-4«4buMt A xm- kerület népességszám csökkenése részint az utóbbi időben beépült területek laksűrűségének várható mérséklődése, részint a kerület belvároshoz csatlakozó sűrű i 1 11 ■ — beépítésű területein várható demográfiai folyamatok következménye. Kerület Lakónépesség száma 1000 fő Változás %-a 1980 1986 2006 1980-1985 1986-2005 A XIV‘ és XVII. kerület még rendelkezik lakásépítkezéshez megfelelő szabad terü------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ letekkel, ezért a népességszám csak kismértékben csökken. I. 41,1 35,5 32,0 - 13,6 - 9,9 II. 107,4 109,7 112,0 ♦ 2,1 ♦ 2 1 A XV. kerületben az elmúlt évekre jellemző népességcsökkenés mértékét, ami dönIII. 122,4 149,2 140,0 + 21,9 - 6,6 tőén a lakótelepek laksűrűség csökkenésének következménye, kissé mérséklik a IV' 94>9 105-6 ♦ 15,0 + 11,3 várható lakásépítkezések. V. 50,1 43,5 36,0 — 13 2 — 17 2 Vi, 71 2 62,3 47 0 - 12 5 - 246 A XVI. és XVIII. kerületekben van lehetőség a lakásállomány növelésére, így a néVII. 92,3 79,1 64,0 - 14© _ igfö pesség száma is feltehetően növekedni fog. x*1, 110,5 91,7 78 0 ~ 17-° -14,9 A XIX. kerületben jelentős népességszám csökkenés várható, mivel szervezett lakásx ‘ ^ ~ 9,7 ~14 0 építkezéssel az elkövetkező években már nem lehet számolni. XI. 179,0 174,2 157,0 - 2,7 - 99 A XX. és XXI. kerület népességnövekedésének oka a Szentlőrinci úti, illetve DélXM- 83-4 82-7 72-° - 0,8 -12,9 Csepeli tartalék lakóterületek beépítése. XIII. 135,9 142,7 134 0 + 50 - R1 XIV. 1680 150,9 1450 - 102 _ 39 A XXII. kerületben folytatódik a lakosságszám növekedés, bár mértéke alacsonyabb XV. 112,8 98,6 92,0 -12© - 6 7 lesz, mint az elmúlt években. XVI. 72,8 69,5 73,0 - 4© + 5© XVII. 56,3 78,7 75,5 + 39© - 41 33 KÖZPONTRENDSZER XVIII. 90,6 102,7 107,0 + 13 4 ♦ 4© XIX. 58,7 81,5 68,0 + 38© - 16© XX. toe? 89 3 198 2 +~ 164 + ^ Budapest növekedése, az ellátás színvonala folyamatos fejlesztésének igénye indoXXII. 50Í8 57© 61,0 +12,5 ! kotttá tette, hogy már az 1970. évi ÁRT is három fokozatú központrendszerrel száÖsszesen: 2059,3 2076,0 1951,3 7 qq ” 7Z moljon:----------------------------------------------------------------1-—-------------------L ' ~ 6,0 _ főközpont (városközpont) - 32-es építési övezet; ^ ^ 5 i ta . I \