1988. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

29

. ■ "': * **' I '••ffi >|* 1.ss.melléklet • % * I • * A FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ALAP 19S7-8S-RA MEGHIRDETETT L ’ PÁLYÁZATÁRÓL‘ / é 1 ■ ■ ■■ 1 ■■ ■ ■ —* A Színházi Alapot, az 19S7-S8-as évadra, kisérleti jelleggel, s azzal a céllal hoztuk létre - a szakma egy értelműén megfogalmazott igényével j összhangban -, hogy művelődéspolitikai értékeket, produkciókat támo­EH gassunk, illetve azok létrehozására összpontosítsuk anyagi erőinket, ezáltal nagyobb részt vállalva a létrehozás kockázatában. ta k Az 1987-88-as évadra az alábbi három kategóriában hirdettünk pályázatot : - - uj magyar dráma * szovjet dráma (az 1987. őszi Szovjet Kultúra Napjaihoz kapcsolódva) \ - ifjúság számára bemutatandó zenés mü. r>M A pályázat keretében bekértük a tervezett bemutatók szövegkönyvét, a bemutatóig felmerülő költségeket és a tervezett előadásszámot. A magunk részéről vállal­tuk, hogy a produkciós költségek egy részét előlegként bocsátjuk rendelkezésre, mérlegelve a feladatvállalás tartalmi értékét. Megajánlottuk továbbá, megha­tározott előadás- és nézőszámra, eladott jegyenkénti támogatást is. A pályázatot rendkívül nagy érdeklődéssel fogadták színházaink. A kiirt határ­időre ( 1987. junius 15.), valamennyi fővárosi tanácsi színház és szinházi kisszövetkezet benyújtotta pályázatát. A tizenöt szinházi műhely 32 kész színpadi müvei jelentkezett. A felterjesztett darabok (néhány kivételtől elte­kintve) megfeleltek a kiirt kategóriáknak. A benyújtott uj magyar, zenés ifjúsági és szovjet darabokkal színházaink mű­sorterve minden korábbi évadnál biztonságosabban van megalapozva. A pályázatra beküldött 32 darab közül 22-t tartottunk érdemesnek arra,hogy a Szinházi Alapból támogatásban részesüljenek. A 22 mü színpadra állításához, és folyamatos műsoron tartásához 19S7 folyamán 15 millió Ft támogatást ; biztosítunk. | á 1 l l—— ..................................................................................-.................-------------------- —......imii. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom