1988. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

278

ü hez kapcsolódóan/. II. Második félév 5./ A közvetlen letiltási tevékenység vizsgálata a végre­hajtási eljárás során az építésügyi igazgatásban. 6./ Az ügyintézési határidők betartásának és meghosszabbí­tásának vizsgálata a gyámügyi és építésügyi igazgatás területén. 7./ Lakásügyi Főosztály hatósági feladatainak vizsgálata /a V.B. munkatervben az 1988. I. 27-i napirendhez kap­csolódóan/ . A program végrehajtásáról és annak tapasztalatairól az alábbi tájékoztatást adom: Az I. félévben sor került az 1981. évi I. tv. hatályosulásának vizsgálatára az adó- és ipar igazgatás területén a tervben meg­határozott kiemelt szempontokra tekintettel. A vizsgálat lefoly­tatása során 20-20 db jogorvoslati szakban lévő akta tételes ellenőrzését végeztük el. Megállapítottuk, hogy a szakhatósági közreműködés csupán az ipar igazgatás területén - a telepengedélyezési eljárásban - jellemző. A vonatkozó jogi szabályozás egyértelműen, taxativ felsorolással meghatározza azokat a szakhatóságokat, amelyek véleményét ki kell kérni döntés előtt. Az átvizsgált ügyiratok­ban hiányosságot ezen a téren nem tapasztaltunk, az eljárás törvényes volt. Az adóigazgatá'si- eljárásban az átvizsgált, főleg ált. jövedelem- adó ügyekben szakhatósági közreműködésre’ egyszer sem került sor. Megjegyezzük, hogy 1987. julius 1-től - többek között -a magán­személyek és jogi személyek adóügyeinek intézése az Adó- és Pénzügyi Eli. Hiv. feladatkörébe tartozik. j • __ fc- 2 ­I ------------------- ffi l

Next

/
Oldalképek
Tartalom