1988. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

213

■! I L- 3 ­4./ A számba vehető vállalkozói-társulási formák előnyös és hátrányos jellemzőinek értékelésénél feltétlenül figye­lembe kell venni a létrehozandó szervezet tevékenységi körét, továbbá azt a körülményt, hogy feladatai ellátá­sához az új szervezetnek célszerű továbbtársulni, és |§!L belföldi,illetve - vegyes vállalati formában - külföl­di partnerekkel együttműködni. Valamennyi körülményt értékelve, egyértelműen leszögez­hető, hogy az a forma, amelyik a tervezett feladatok el­t végzésére a leqalkalmasabb, a korlátolt felelősségű társaság. A Kft alapításához minimálisan két szerző­dő partner szükséges.Erre a célra az IKÉF,a Közmű Főig. és a GH. társulásait javasoljuk. A Kft. megalapítását követően a hazai és a külföldi tőkeforrások bevonása érdekében indokolt magyar pénzintézettel,illetve kül- külföldi partnerrel a társulásnak további társulásban való részvétele, illetve azok megalakításában való köz­reműködése. 5./ A társulás alapításának feltétele a tanácsi testületek egyetértő állásfoglalása. \ v A tanácstörvény lo.§ /!/ bekezdés c./pontja a tanács ha­táskörébe utalja a vállalatok, intézmények létrehozá­sát, illetve a gazdasági társulásban való részvételt. E hatáskörének a gyakorlását a Fővárosi Tanács a Tanács- törvény 2o.§ /l/bek.szerint nem ruházhatja át Végrehajtó Bizottságra,ezért ebben a kérdésben minden­képpen a Fővárosi Tanács testületének állásfoglalása szükséges. I OT3 I ____________________________________________________________________________________________________Üti* Ih .i™......-... .................. ...................... ;;0H00 ^. ím*#**.*}*®

Next

/
Oldalképek
Tartalom