1987. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

278

i i i- 2 ­a fővárosban élő fiatalok ösgzlétszámát és iskolatípusonkénti megoszlását, valamint a lemorzsolódási arányokat a középiskolai tanulók összlétszámához viszonyítva. A tanulmányaikat megszakító serdülőkorú fiatal sorsának alakulását a legtöbb iskola megpróbálja figyelemmel kisérni. A 16. életévüket be nem töltöttek esetében a tanköteles koruakra vonatkozó előírások ezt lehetővé teszik. A 16 évnél idősebb korúak legtöbbje a dolgozók középiskolájában folytatja tanulmányait. A 15-18 éves korúak növekvő arányát mutatja e képzési formán belül az 2.sz. melléklet. ^ i A főváros szakközép- és szakmunkásképző intézményeiben országos beiskolázású képzés is történik. Ez azt jelenti, hogy a főváros középfokú intézményeiben évfolyamonként több mint 8 000 vidéki tanuló v nevelése és oktatása is folyik. A kallódók - akik semmilyen képzési formában nem vesznek részt és munkát sem vállaltak - számáról és arányáról nem rendelkezünk megbízható adatokkal. E csoport létezéséről a bűnelkövetési esetek során, valamint a GYIVI jelentéseiből értesülhetünk, de sajnos a szervezett gyermekvédelem hatóköréből lényegében kimaradnak. j, Az elmúlt években a serdülő korosztály halandósága csökkent. A halálokok szerinti megoszlást és a halandóság alakulását a 3.sz. melléklet mutatja be. A serdülők egészségi viszonyai nem alakul­tak az elvárható mértékben. A megbetegedési arányokat és a tanulók testnevelési csoportba sorolását feltüntető 4.és 5.sz. mellékletből látható, hogy különösen az ortopédiai elváltozások és az érzékszervi fogyatékosságok száma jelentős. Ennek a pályaválasztás és munkaképesség szempontjából van jelentősége. Jól tükrözik a serdülők egészségi állapotát a szakmunkástanulók előzetes alkalmassági vizsgálata során nyert adatok, melyet a 6.sz. melléklet mutat be. Igen kedvezőtlenül alakult a serdülő korosztálynál a nem kivánt terhességek és terhességmegszakitások aránya.1980-85.között a 14 éven aluli korcsoportban a terhességmegszakitások száma 27-33 között mozgott évente. A testi, fizikai egészségkárosodások mellett korunkban m * I * *» >■**&+ i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom