1987. december 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

358

~ tt ■■■•889 sáp «< 3.3.1 -3.3.2 3.3 LAKÁSÁLLOMÁNY—LAKÓTERÜLETEK Az eddigieket összegezve 1986 2000 között reálisan 150 ezer lakás építésével és 40 ezer lakás megszűnésével lehet számolni. Igy az ezredfordulóra a budapesti lakásállomány 910 ezer lakásegy 3.3.1 LAKASALLOMANY ségből fog állni. A lakáshelyzet alakulását a várható lakásállomány mennyiségén túlmenően a A főváros lakásállománya az elmúlt időszakban a következőképpen alakult, társadalmi lakásigény befolyásolja, vagyis, hogy miként fog alakulni a lakásra figyelembevéve egyúttal a népesség, illetve csalá#egységek számát, a lakásellátást igényjogosult családegységek száma. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a is: (Az adatok looo-ban.) lakáshelyzet általános javulása együtt jár az átlagos családnagyság csökkenésével, mert fokozatosan lehetőség nyílik az önálló családok, családegységek szétköltözé- A NÉPESSÉG, A CSALADEGYSÉGEK ÉS A 3.3.1-1 tábléiat sére. LAKASALLOMANY VÁLTOZÁSA Az ezrecjfordulóra a budapesti lakónépesség száma két millió fő körüli lesz. Ebből intézeti háztartásban hozzávetőleg 80 ezer fö helyezkedik majd el, így 1920 ezer fő MFri\iF\/F7FQ iovn io«n 10QK onnn 1esz a lakásban lakók száma. A népesedési tendenciákban újszerű irányok fellépésével nem kell számolni, az egyedülállók száma kismértékben emelkedni fog. LAKÓNÉPESÉG 2001,1 2059,2 20760 2001 6 Mindezekből következik, hogy a családegységek átlagos nagysága 2,2 fö körül fog CSALÁDEGYSÉ- ' ' ’ alakulni, ami 870 ezer családegységet jelent. GEK SZÁMA 777,4 822,0 855,0 870,0 összefoglalóan megállapítható, hogy a 2000 év időtávlatában: LAKÁSÁLLOMÁNY 626,4 726,7 800,0 910,0 a lakások száma 910 ezer KÜLÖNBÖZET: - 151,0 - 95,3 - 54,4 + 40 a családegységek száma 870 ezer lesz. A kialakuló 40 ezres lakástöbblet elvi lehetőséget ad arra, hogy a lakásra A 70-es években a dinamikus lakásépítések (újabb lakótelepek indítása és a igényjogosultak viszonylag rövid időn belül lakáshoz jussanak, fellendülő magánerős építkezések, elsősorban a budai hegyvidék beépítése) követ kertében a lakásellátás terén számottevő javulás volt tapasztalható. A lakásfelújítási piograrn és a városrehabilitáció eredményeképp, és részben a lakosság saját kezdeményezésére is várható, hogy a komfort nélküli budapesti Az elmúlt hat évben ez a kedvező folyamat tovább gyorsult, a családegységek és a lakások száma nem fogja meghaladni a 30 ezret. Ezek a lakások csak korlátozott lakásállomány különbózete (az elméleti lakáshiány) közel felére csökkent. mértékben, rövidebb időtartamra, átmeneti célból lesznek alkalmasak lakásigények kielégítésére. A budapesti agglomeráció regionális rendezési terve 1986—2000 közötti időszakra 150 — 180 ezer lakás építését és 45 — 55 ezer lakás megszüntetését vette számításba. A várható lakásállomány mennyiségét és minőségét a tervezett építkezések és 33 2 LAKÓTERÜl ETEK BEÉPÍTÉSI KATEGÓRIÁK megszűnések száma befolyásolja. A VII. ötéves terv előirányzatai és teljesítésének eddigi tapasztalatai (az állami lakásépítés mértékének és arányának csökkenése, a A lakóterületek kijelölését a lakásépítés várható változásának főbb tendenciáiból magánlakásépítések számának gazdasági okokból való visszaesése, a lakásmegszüné- vezettük le A program lakásépítési fejezetében foglaltakttá sek igen alacsony száma) szerint 1990-re kb 840 ezer lesz a lakások száma. A?: ezt redfordulóig Budapesten 910,0 ezer lakás tudja kielégíteni a fejlesztés igényeit követő 10 évben évente 8—10 ezer lakás építésével lehet számolni. A lakásépítésre ható tényezők igen kedvező alakulása esetén képzelhető csak el, hogy az 1991 - A kívánt Másszam biztosítása érdekében 2005 ig, mintegy 110 ezer lakásépítésére 2000 közötti évtizedben több mint 100 ezer lakás tog felépülni. alkalmas területet kell biztosítani. Az uj lakásépítési területek kidolgozásánál íigye­, lembe vettük az építtetői igények változását és azt a tényt, hogy az említett idótáv­A műszaki okokból szükséges lakásbontások és a társadalmilag elfogadhatatlan latban a magánerőből épülő, laza városias, családiházas intenzitású beépítést jelentő lakáshelyzet gyorsütemű javítása szükségessé tenné évente 4-5 ezer lakás megszün- építési forrna kap nagyobb hangsúlyt. A program a várható lakásépítés felső tetését, ideértve a lakásösszevonások, korszerűsítések következtében kieső lakásállo- határának megfelelő területet irányoz elő. Ez kínálatával lehetőséget teremt, az mányt is. A lakásbontások mennyisége a 90 es években is feltehetően visszafogott építési akciók alternatív kidolgozására. A tervezett lakóterületeken a nagyobb lesz, ezért évi 2—3 ezer lakás bontásával lehet csupán reálisan számolni. A kínálati lehetőség megteremtése érdekében, a megkívántnál nagyobb 1 16,1 ezer számításoknál figyelembevettük azt, hogy az állami lakásépítés mértéke ebben az lakást lehet elhelyezni (3.3— i táblázat). E területek kijelölésénél figyelembe vettük időszakban „legjobb esetben évi 2—3 ezret fog elérni, vagyis a bontandó lakások azoka taz igényeket is, amelyeket az előzetes tervezői egyeztetések során (1986. lakói számára az esetek többségében állami feladatot jelent uj lakás biztosítása és nov.—dec.) a főváros kerületeinek a képviselői juttattak kifejezésre (3 3. -?. táblázat), ezért az állami lakásépítés és megszűnés mennyiségének legkedvezőtlenebb esetben is Természetesen az itt felsorolt területek és az építhető lakások száma a későbbi hasonlónak kell lennie. Ez a megállapítás a mai gyakorlatot tükrözi, de elképzelhető, tervkészítés során felülvizsgálatra kerülnek. A főváros lakásállományának alakulását hogy a lakásgazdálkodás rendszerének további fejlesztése ebben az összefüggésben is 1981-2000 között, kerületenként, időszakonként, illetve az építések jellegét kedvező változtatásokat eredményez. megkülönböztetve, a 3.3 1 ábrán szemléltetjük. 0 —q ­I'

Next

/
Oldalképek
Tartalom