1987. december 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

212

I • 2 • A, A Római úti lakótelepen kialakult névtelen közterületek közül a 2.számú mellékleten, a*/ 4.számmal jelölt, a III.kér. Őrlő utca és az 5,számmal jelölt utca között kialakult 210 fm. hosszú közterületet * III.kor. Erdei Ferenc utcának. A javaslat indokolása: A Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, illetve a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára együtte- sen kezdeményezték, hogy nevezzenek el utcát Budapesten Erdei* Ferencről, Erdei Ferenc: /Makó. 191o.dec.24. Bp., 1971.máj.11./: agrárközgazdász, politikus, szociográfus, tudományszervező, az MTA tagja. Apja kisparaszti-törpebirtokos volt, anyja gazdalány. Elemi és középiskoláit Makón végezte, 1929-ben Szegeden folytatta tanulmányait az egyetem jogi ós államtudományi karán, do érdeklődése mindinkább a közgazdaságtan és a szociológia felé fordult, 193o-tól részt vett a Szegődi Fiatalok Művészeti Kollégiumának falukutató munkájában, őzen keresztül kapcsolatba került .a csehszlovákiai Sarlóval, az Erdélyi Fiatalokkal, a munkásmozgalommal és hozzá hasonló gondolkodású Írókkal is. Az egyetem elvégzése után /1934/ részt vállalt a makói politikai életből, 1936-37-ben a hagymaszövotkazet ügy- íffi vezető igazgatója volt. Ekkor már rendre jelentek meg cikkei a Válaszban és a helyi lapokban. A Duna-Tisza-közi parasztság életét vizsgáló szociográfiája, a Futóhomok, a Magyarország felfedezése sorozat második köteteként jelent meg /Bp.,1937/« A könyv nagy visszhangot váltott ki, Erdei Fereno a falukutató Írók csoportjának tagja lőtt. 2fí­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom