1987. november 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

194

í- 5 ­A Fővárosi Tanács ifjúságpolitikai koncepciója tartalmazza a hosszú távra /időhatár nélkül/ és a rövid távra /1990-ig/ szóló célkitűzéseket. A hosszú távú célok meghatározásánál a kiindulási ponto­kat a fővárosi ifjúság helyzete és e réteg életkezdési esé­lyeinek, illetve közéleti emberré formálódásuk körülményei­nek javítása képezték. A rövid távú tervcélok a meglévő, illetve megteremthető anyagi, személyi, stb. lehetőségeken alapulnak. Ezért azon ^ területeken, ahol a továbbfejlődésnek többlet anyagi-, be­ruházási-, létszám feltételei vannak, az előre haladás nem, vagy csak alig lehetséges. A távlati programban foglalt e- gyes feladatok végrehajtása viszont a feltételek biztosítá­sát igénylik. A rövid távú program elsősorban a szervezést, a koordiná­ciót, a propagandát, a nyilvánosság bevonását, a még addig nem ismert feltételekkel is rendelkező társadalmi kezdemé­nyezések támogatását helyezi előtérbe annak érdekében, hogy a tanácsi ifjúsági munkának legtöbb területén a lehető leg­kisebb visszafejlődés következzen be. A fiatalok lakáshoz jutása, az iskolai nevelés fejlesz­tése, a család-, gyermek- ás ifjúságvédelmi munka feltéte­leinek biztosítására tett javaslatok - a főváros pénzeszkö­zeinek csökkenése miatt - e területeken az anyagi eszközük reálértékének megőrzésével számolnak. Ezt az eddig felhal­mozódott feszültségek, illetve a jövőt alapvetően meghatá- : . rozó fejlesztés - ez esetben átmenetileg a szintentartás ­igénye indokolja . A fiatalok lakáshoz jutása feltételeinek javítása a ta­nácsi pénzeszközök reálértékének szintentartása esetén sem válik lehetségessé 1990-ig. Ah * mm *%* íw+ ' pmi------------------------------------------------------------------------------------------------ fi----------------- —

Next

/
Oldalképek
Tartalom