1987. augusztus 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

100

I óta a III. értékelési csoportba sorol tan vesz részt a versenyben. Vélemé­nyük szerint ez számukra hátrányos helyzetet jelent, mivel a kerületben alig van gazdálkodó szervezet. Javasolják egy új, IV. csoport kialakítását, a III. csoport szétbontásával. Ugyancsak csoportbeosztása miatt tett észre­vételt a IX. kerület. 1905-1986-ban is a II. csoportban, a vegyes, ipari és lakóövezettel rendelkező kerületek között versenyeztek, kérésük, hogy a jö­vőben az I. csoportba soroltan, a belső városrészeket alkotó kerületek kö­zött értékeljük munkájukat. A fonti kritikai észrevétel és javaslat érvényesítése azonban véleményünk szerint egy kerületnél sem indokolt. Újabb értékelési csoport kialakítása nem szükséges, hiszen a kiemelt társadalmi munkafeladatokhoz kapcsolódó ­versenyben valamennyi kerület részt vehet, azon belül a lakóterület-, kör­nyezetrendezés és -fenntartás területén véleményünk szerint egyenlő eséllyel pályázhatnak a kerületek. A IX. kerület kérése - csoportbeosztását illetően - nem megalapozott, hi­szen pl. a főváros szocialista iparában foglalkoztatottak létszámából való részesedése /lásd 1. sz. moll óklet/ jóval meghaladja a belső városrészekre jellemző arányokat. A fentiek figyelembe vételével javasoljuk a kerületek közötti társadalmi munkaverseny szabályzat módosítását, az érvényes szempontokat az egységes szerkezetbe foglalt szabályzat III. fejezete tartalmazza. il A tervezett módosítás verseny formánként a következő: 1./ Az egy főm jutó társadalmi munkaversenyben a kerületek három csoportba sorolva vesznek részt. A csoportokba történő besorolásnál a terüle­ti elhelyezkedés mellett fontos szempontnak tekintettük a szocialista iparban foglalkoztatottak kerületi létszámát is. Ez alapján a koráb­biaktól eltérően a XIX. kerület a 2-esből a 3. értékelési csoportba, a XTV. kerület a 3-asból a 2. értékelési csoportba kerül. Az érintett kerületek az átsorolással egyetértettek. /OO- " \- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom