1987. július 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

33

g&BMUP 4 • .v * i -i>£SStp í- 16 ­- a lakásellátás komplex felfogású javítása,- az időskorúakról való fokozott gondoskodás,- a veszélyeztetett fiatalok ellátásának javítása,- az egységes, családközpontú szociális segélyezési rendszer kiala­kítása E prioritások fővárosi szinten azonos rangúak, a kerületekben azonban a he­lyi sajátosságok, az eltérő szociális feszültségek ettől eltérő rangsort indokolhatnak. A szociális ellátás koordinált, átfogó fejlesztése, szervezése több felada­tot fogalmaz meg, mint amit a VII. ötéves tervidőszak éveiben - jelenlegi lehetőségeink szerint - megvalósíthatunk, ezért megoldásuk csak több kö­zéptávú tervidőszak alatt lehetséges. Ez egyrészt a VII. ötéves terv pénz­ügyi forrásainak korábban elfogadott elosztásából, másrészt az azóta bekö­vetkezett csökkenéséből is következik. * Az előkészítés alatt álló és a közeljövőben bevezetésre kerülő személyi jö­vedelemadóval, az árreform és a nyugdíjrendszer korszerűsítésével összefüg­gésben számolni kell azzal, hogy a családok (ahol több az eltartott) és a nyugdíjasok egy részének anyagi helyzete nem a kívánatos irányban válto­zik. Ez a szociális ellátással foglalkozó valamennyi szervezet feladatait növeli (elsősorban a különböző támogatások, segélyezés területén). Ezért a feltárt feszültségek, a gazdasági nehézségek miatt növekvő szociális gon­dok, a szabályozás és az irányítás most folyó korszerűsítése szükségessé teszi, hogy a prioritások rangsorát és a konkrét feladatokat a folyó terv­időszakban az éves tervezés keretében aktualizáljuk, illetve határozzuk meg konkrétan. 2.1. A lakásellátás javítása A főváros középtávú tervében elfogadott fejlesztési prioritások között el­ső helyen kiemelt cél a lakásellátás komplex felfogású javítása, a laká­sépítés folytatásával, a lakásgazdálkodás és az ingatlankezelés javításá­val, a lakáshoz jutás sokoldalú támogatásával. Ez - figyelembevéve a la­káshoz jutás számos szociálpolitikai vonatkozását - egyben a szociális el­látás egyik legfontosabb területe a fővárosban. 32 f L__ _______ _____ : y r Vpft­> . - - | ----z—

Next

/
Oldalképek
Tartalom