1987. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
280
_ —-----—rv-v-i raiiSH# í í- 6 megfelelő anyagi fedezet, akkor a kért munkát elvégzik/. Találkoztunk a vizsgálat során olyan jelenséggel is, hogy a bejelentőknek a szükséges választ megadták ugyan, de az abban Ígért intézkedés megtörténte az iratokból nem állapítható meg. /pl. Közlekedési Főigazgatóság, Kereskedelmi Főosztály stb./. Tapasztaltunk olyan jelenséget is, hogy az ügy elintézése megtörténik ugyan, de az ügyfél értesítése elmarad. Ez helytelen, az ügyfelet az elintézés módjáról minden esetben /szóban, vagy Írásban/ tájékoztatni kell. /II.kér./ A közérdekű javaslatok hasznosítására az azonnal megvalósíthatók esetében többségében sor került /úthibák kijavítása, jelzőtáblák kihelyezése stb./ A hosszabb távon megvalósítható javaslatok sorsát azonban még mindig nem kisérik kellő figyelemmel. Kétségtelen tény, hogy a tanácsok jelenlegi anyagi helyzete miatt kevesebb javaslat megvalósitására kerülhet sor, de a hasznosítható javaslatokat indokolt a távlati tervekben figyelembe venni. Általános gyakorlattá kell tenni, hogy az indokolt és valós igények kielégítésére vonatkozó javaslatokat az éves, vagy az ötéves tervek elkészítése során értékeljék és szükség szerint vegyék figyelembe. 6. A panaszügyintézés színvonalát és törvényességét jelentősen meghatározza a folyamatos ellenőrzés. Az ellenőrzés területén előrelépés tapasztalható, bár ez még az igényeket nem elégiti ki. A fővárosi szakigazgatási szerveknél a minősítés és a kiadmányozás jogát a vezető fenntartja, az áttételek esetében visszajelzést kérnek, igy biztosítva az ellenőrzést. Kevés esetben volt tapasztalható, hogy a visszajelzést nem fogadják el, sok eset- ben megelégszenek a formális válasszal. !; A tanácsi testületek rendszeres beszámoltatása mellett v £ r‘ §: