1987. május 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
284
tel j- 3 • alaphálózat minimális mértékű fejlesztése szükséges. A szennyvizelve- zetése uj gerincvezeték épitését igényli. Ez a kerület jelentős ré - szének az alapcsatornája is lesz,igy lehetőség nyilik kerületi szervezésben megvalósuló magánerős csatornahálózatok kiépítésére az eddig ellátatlan területeken is. A csapadékvizeket a Szilas-patak fogadja be, ennek érdekében - a lejtésviszonyok biztosítására - kismértékű feltöltéssel kell számolni. A tervezésnél a fűtési energiaforrásként gázellátást vettek figyelembe. Az egyeztetések során megállapitást nyert, hogy az Újpalotai fű - tőmü rendelkezik még elegendő kapacitással, igy - ha a gazdaságossági számítások.igazolják - a teljes lakótelep távfűtéssel lesz ellátható. rá Környezeti ártalom csak a Felszabadulás útja forgalmából adódik, /zaj,- por,- légszennyezés/, amely ellen védekezni szükséges, s erre a terv megfelelő javaslatot tesz az épületek telepítésével, intenziv fásitással,illetve zajvédő domb létesítésével. Az ütemezési javaslat alapján az egyes lakótömbök önállóan több lépcsőben épithetők. A VII. ötéves tervidőszak folyamán várhatóan 1500 lakás épül. A rendezési tervet előterjesztésünk alapján megtárgyalta és elfogadta, a Fővárosi Környezet és Természetvédelmi Bizottság, a Fővárosi Tanács Műszaki és Kommunális Bizottsága,illetve annak Városrendezési és Épitészeti Albizottsága, a Szanálási Bizottság , az Épitésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Központi Tervtanácsa, a kerületi tanács Végrehajtó Bizottsága. © V. A terv szakmai és hatósági egyeztetésénél ez év márciusában szakmai kérdések merültek fel. Ezek a részletes rendezési terv lényegét nem érintették, de vizsgálatra szorultak. Ilyenek voltak pld. a közlekedési megoldás kapcsán a gyaloglási távolságok csökkentésének igénye a tömegközlekedési eszközök megállóhelyei és a lakások között; a parkolás megoldása a vegyesforgalmú utcákon, a lakóutcák szabályozási szélességének mérete, a Felszabadulás útja forgalmából eredő, káros körM [|1 ............ |