1987. május 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
73
- 14 Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Az elmúlt időszakban több körülmény, mint a demográfiai mozgás alakulása, a gazdasági helyzet romlása nehézségeket okozott a főváros művelődésügyének irányításában, feladatainak ellátásában. Mégis arra törekedtünk, hogy munkánk megszervezésével, célirányos végzésével, kezdeményezéseinkkel úrrá legyünk a nehézségeken, a főváros lakosságának felénk irányuló igényeit lényeges szinvonal-romlás nélkül kielégítsük, továbbá, hogy szakigazgatási tevékenységünk megfelelő alapot szolgáltasson a Tanács testületéi számára a várospolitika alakításában. További feladataink adottak. Főbb területeken testületi határozatok szabják meg tevékenységünket. így 1985-ben a gyermek- és ifjúságvédelem, ugyanebben az évben a közművelődés, 1986-ban pedig a közoktatás átfogó feladatait határozta meg számunkra a Tanács, ill. a Végrehajtó Bizottság. Feladatokat jelölt meg a Művelődési Minisztérium most befejeződött felügyeleti vizsgálata is.Ezek egy része szerepel az említett testületi anyagokban is. Az óvodai nevelés teljessé tétele; az általános iskola működési feltételeinek javitása, a szint- különbségek csökkentése, az alapvető készségek fejlesztése ; a nagylétszámu korosztályok középfokú iskoláztatásának tantermi és eszközbeli feltételeinek megteremtése, az alapfokhoz hasonlóan az iskolák közötti színvonalbeli különbségek csökkentése, a képességfejlesztés, a tanulók munkafegyelmének és munkaerkölcsének javítása megtalálhatók korábban megfogalmazott feladataink között, ugyanúgy, mint a kulturális téren a lakótelepi uj közművelődési formák keresése, és az oktatásinevelési intézmények gazdálkodásának (bérgazdálkodásának) az intézményi önállóságnak leginkább megfelelő, célszerű formák kialakítása, A javaslatok másik része ezeken túl mutat. Határozati javaslatunkban felsoroljuk őket.Végrehajfásuk nagyrésze a művelődésügyi szakigazgatásra vár, a javaslatok egy részének azonban anyagi vonzata is van, igy azok a T. Végrehajtó Bizottság támogatását, ill. egyes funkcionális szakigazgatási szervei; közreműködését igénylik.-o . \_ ___________ 1, ff, 1»: ft Wü ti- j ’ * ‘ I ff