1987. május 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

69

1 az általános felügyeletről a fenntartói jogosítványokat, feladatokat, módszereiben az intézmények pedagógiai önállóságára, öntevékenységére épit, amely az ellenőrzés hangsúlyozása helyett a munka, az eredményesség önérté­kelésen alapuló fejlesztését állítja tevékenysége közép­pontjába. Ezen újszerű felügyeleti munka segitésére kiadványokat készítettünk, értékelésére tapasztalatcseré­ket rendeztünk. A közoktatás egyes intézményeiben az ellátás javulásával (zsúfoltság csökkenésével) javult a szakmai munka ered­ményessége is. Az óvodákban előbbre léptek az alapvető "rá k készségek fejlesztésében, a megfelelő közösségi szokások kialakításában. Hiányosságok vannak még a testi nevelés­ben, valamint a beszédkészség fejlesztésében; sok a beszédhibás gyermek. Az általános iskolát 1986-ban a 8 évvel korábban beiratkozottak több mint 95 %-a elvégezte. Az iskola mind inkább teljesíti azt az igényt, hogy a gyermekeket egész napon át foglalkoztassa. Negatívuma a képzésnek, hogy - felmérésünk szerint - az uj tantervek bevezetése után az iskolát elégséges eredménnyel befejező tanulók mintegy 15-20 %-a nem szerzi meg azokat a kész­ségeket, amelyek középfokú továbbtanulásukhoz szükségesele; olvasási, számolási nehézségekkel küzdenek. Magas szinten állandósult a fővárosi ifjúság tovább­tanulása középfokú intézményekben (96-98 %). Az irányulás intézmények közötti aránytalanságát nemcsak az intézmény- \ ¥ típusok vagy a szakmák eltérő kedveltsége okozza, hanem azonos intézménytípuson belül is az iskolák közötti fel­tételbeli - lassan szűnő - egyenetlenségek. A gimnáziumokban 28-30 % a továbbtanulók aránya( országosan 13-20 %). A gimnáziumok a felsőoktatásra előkészítő funkciójukat eltérő színvonalon teljesitik.Az iskolák mintegy 30 %-a kiemelkedő teljesítményt nyújt, itt a végzettek felvételi aránya csaknem 50 %, negyedrészükben viszont ez az arány a 20 %-ot sem éri el. A jobb ered­ményeket nagyobbrészt a "divátos" iskolák érik el, amelyek ! L -------------------------------- 1 ; L i —i- 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom