1987. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

156

í j- 8 ­értékelni; és a helyi jelentőségű szobor elhelyezéseiméi a lakosság fokozottabb bevonását. Véghelyi Andor: A politikai alkotá­sok felállításához az évfordulónaptár készítését elengedhetet­lennek tartja. A városképet alakitó nagyságrendű alkotásra tett alternativ javaslatok közül a honfoglalás emlékművel egyetért. Elnök: Javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság az előterjesztést és a határozati javaslatokat a követ­kezőkkel fogadja el. A Végrehajtó Bizottság az 1986.év teljesí­téséről szóló beszámolót és az 1988.évre vonatkozó tervet fo- L_ gadja el; az 1989-9o évekre szóló javaslatokat tájékoztatásként vegye tudomásul azzal, hogy a konkrét elképzeléseket jövő évben terjesszék elő; értsen egyet egy városképet alakitó nagyságrendű és jelentőségű alkotással, de témamegjelölés nélkül és az álta- lános tanácselnök-helyettes erről az illetékes állami - politikai szer­vekkel folytasson konzultációt. Az elkövetkező időszak gyakorla­tában fenn kell tartani a pályázati rendszereket; a szükséges intézkedéseket meg kell tenni a Fővárosi Tanács önálló lekto­rálási jogának érvényesítéséért; a pályázatok kiírásába, a kivi- telezésbe a kerületi tanácsokat az eddigieknél fokozottabban vonják be; a lakóterületre kiirt pályázatokra beérkezett müve­ket a kerületben mutassák be és a lakosság véleményével továb­bítsák szakmai zsűri elé; vizsgálják meg, hogy a Tanács szobor­raktárából milyen szobrokat lehet kiállítani, valamint egy sza­badtéri szobormuzeum létesítésének lehetőségét. Az eredményes munka érdekében indokoltnak tartja, hogy a rendezőelveket a fő­város illetékes politikai szerveivel második félévben egyeztes­sék . Határozat a Végrehajtó Bizottság 29. a közterületi képzőművészeti beruházá­sok 1986.évi tervének teljesítését elfogadja; I I $ ©1 ■ 1 i v ^ 9 , - " ' fa'" ' - / fa’ - ft©' *-■ "• ■ ! SftPFprt ( 1 * _ 0* —A — - - ' - — \—

Next

/
Oldalképek
Tartalom