1986. május 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
344
f . í- 6 A felépítményi kapcsolódó létesitmények költségeinek alakulását a tényleges versenyhelyzet kedvezően befolyásolta. Az eredmények megítélésénél azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy nem mindig a legalacsonyabb ár, nem a legolcsóbb szerkezeti megoldás a leggazdaságosabb. \ Ahol erre lehetőség nyilt, és igénnyel párosult, többcélú nevelési létesítményeket valósítottunk meg /pl. Csepelv., Káposztásmegyer/. A szanálási és tereprendezési költségek minimumra csökkentésére törekedtünk. E célt szolgálta - intézményes formában - a Szanálási Bizottság tevékenysége. A szanálási arány közel 4o %-kal kisebb volt a 7 VI. ötéves tervben előirányzottnál. Ez nagyrészt megfontolt szanálási döntések eredményét tükrözi, arra is utal azonban, hogy a VII. ötéves tervidőszakban beépítendő területek előkészítésében elmaradások keletkeztek, amelyeket 1986-87, években pótolni szükséges. 80, 12. pont A lakosság alapfokú ellátásának tervezése, fejlesztése keretében: 1 A tervidőszak alatt folyamatosan figyelemmel kisértük a lakosság kerületek közötti átcsoportosulását. Az egészségügyi alapellátásában ezt külön indokolta az, hogy a tervidőszakban felnőtt orvosi körzet fejlesztésére nem volt szükség, hiszen a főváros lakosságszámához viszonyítva a körzetszám a normáknak megfelelt /2ooo fő/l orvos/. A körzet átcsoportosítások eredményeként 1985. év végére 1991 fő/l orvos értéket tudtunk biztositani. Az éves tervek összeállítása előtt egyeztető tárgyalásokat tartottunk a kerületi tanácsok illetékes vezetőivel. Javaslatainkat a gyermekintézmények fejlesztéséhez nyújtott fővárosi támogatás összegére - az adott lehetőségeken belül - a tényleges szükségletek alapján tettük meg. A bölcsődék fejlesztéséhez céltámogatást csak az V. ötéves tervről áthúzódó és 1981-ben befejeződő feladatokhoz biztosítottunk. V-'v Vh v * »> mtp - ‘ I