1986. március 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

274

} j Ingatlankezelési és Épitési Főigazgatóság I. kerületi Tanács Tárgy: Tájékoztató a budai vár lakónegyede felújításá­nak befejezéséről. Egyetért: Városrendezési és Épitészeti k Főosztály Közmű- és Mélyépítési Főigaz­gatóság Kereskedelmi Főosztály T. Végrehajtó Bizottság ! A Vár lakónegyede IKV. kezelésű lakóépületeinek felújítását a Fővárosi Tanács VB 1978-ban határozata el. Elrendelte az előkészitési munkák megkezdését, a VI. ötéves tervben a felujitási munkák befejezését. Az alap-program szerint az állumi kezelésű lakóépületek szük­séges falszigetelését, az utcai és udvari homlokzat és tető­felújításokat kellett volna elvégezni. : A VI. ötéves terv lakóházfenntartási kerete azonban lehetősé­get adott a program bővítésére. 1981-ben a Fővárosi Tanács testületi ülésén határozatot hoztak arra, hogy az alap-prog­ramon túlmenően az épületekben a belső helyreállítási munkák is elkészüljenek, majd 1983 januárjában a Vezetői testület úgy foglalt állást, hogy a középületeken, a magén és idegen tulajdonú épületeken is végezzék el a szükséges felújításo­kat. Az épületfelujitások üteméhez igazodóan készüljenek el a közmüfelujitások, az utcák, pax'kok, terek rendbetételével együtt. i 0H ; ¥ tt . 9 ■ 'mm ***** II, 1'NftMMMN.*'

Next

/
Oldalképek
Tartalom