1986. március 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
25
Hl f I !- i- 20 - a házasság felbontása esetén a vagyonközönösség megszüntetése érdekében, illetőleg hatósági, vagy bírósági határozat alapján idegenítette el,- tanácsi bérlakásra cseréli el ós a cserelakásra megállapítható lakáshasználatbevételi dij háromszoros összege nagyobb az egyébként visszafizetendő támogatásnál,- azért idegenítette el, hogy építéssel, illetőleg adásvétellel ujabb tulajdonába kerülő lakást azek rezzen. g.) A jelenlegi szabályozás benyújtott lakásigónylés feltételéhez köti a helyi támogatás lehetőségét. Bzt a jövőben nem indokolt fenntartani. Összhangban a VII. ötéves terv lakáspolitikai irányelveivel, szükséges azonban kimondani, hogy a helyi támogatásnál elsőbbséget élveznek a lakásigényléssel rendelkező - ezen belül is - a Fővárosi Tanács lakásjuttatási programjának hatálya alá tartozó gyermekes osaládok és fiatal házasok. A tanácsi támogatásra irányuló kérelem az erre rendszeresített nyomtatvány felhasználásával »- a fővárosban lévő telek tartós hesználatbaadása esetén a telek fekvése szerint,- lakásépítés (vásárlás) bővités, stb. esetében a kérelmező lakóhelye, ha pedig nem Budapesten lakik, a budapesti munkahelye szerint illetékes kerületi tanácsnál terjeszthető elő. 11.) A telepszerű magánerős lakások építtetői kijelölésénél a Fővárosi Tanács szervezésében a nagyobb (500 lakás feletti) lakótelepeken épülő magánerős lakások 90 %-ával a tanács, 10 %-ával pedig a beruházó (OTP) rendelkezik. tt I -4 ___________ . j | jf *