1986. január 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

172

I i- 2 ­E munkák után a Jáhn Ferencről elnevezett, a felszabadulás után Budapesten épített első kórház megvalósításán dolgozott, majd o Magyar Állami Operaház rekonstrukciójának szakmailag rendkívül összetett irányítását, a közreműködő vállalatok é9 szervezetek munkájának helyi szintű koordinálását végezte, Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár rekonstrukció­ját vezeti , mint közvetlen termelósirányitó. Emberi magatartásában példamutató, politikai-vezetői tevé­kenységében kiemelkedő teljesítményt nyújt. Munkájában és intézkedéseiben határozott, megfontolt. Ezzel mindenkor biz­tosítani tudja a munkák szakszerű, jó minőségű ós esztétikus elvégzését, a határidők betartását, A főváros ópitószeti törekvéseinek ós eredményeinek alapos ismerőjekónt sokoldalúan segiti a tervezői elképzelések vég­legesítését az üzemeltetői igények messzemenő figyelembe­vétele ós az iparosított épitósi technológiák optimális alkal­mazása mellett. Sokoldalú gazdasági munkája mellett tevékeny részese a Közópület- ópitő Vállalat közösségi életének, 15 éven keresztül alap- szervezeti párttitkárként dolgozott nagy odaadással, 1970 óta pártbizottsági ós termelési munkabizottsági tag. Politikai tevékenysége mindig arra irányul, hogy a párt ós társadalmi szervezetek együttes ereje a dolgozók szocialista szellemű nevelésére, a termelőmunka segítésére összpontosuljon. Eddigi életútja során a társadalmi célkitűzések megvalósí­tásáért, a fővárosi építési feladatok tudatos végrehajtásáért harcolt, ami környezetére nagy mozgatóerővel hat, A főváros építésében végzett több mint három évtizedes magas színvonalú munkája elismeréséül javasoljuk részére a "Pro Urba Budapest" kitüntetés adományozását, • fa $ j ' Alt- íj i I ______________________________________________________________ } , * l I , 0 0O-. I—I.lli,

Next

/
Oldalképek
Tartalom