1985. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

167

i I- 3 ­Magas a kispesti bölcsődék kihasználtsága, közel 119 %. Egyenlőtlenül terheltek az óvodák és az általános iskolák. Ennek következtében 793 főt buszoztatnak, ami a buszoztatott fővá­rosi gyermekek 1/3-át teszi ki. Az egésznnpos nevelésben a tanulók közel 60 %-a vesz részt. Kérték a Végrehajtó Bizottságot a gyermeklct- szám elosztásának pontosabb tervezésére, töre­kedjen a MES osztály az igazgatókkal együtt ar­ra, tiogy a belső erőforrásokat, tartalékokat jobban szervezzék meg és az ideinél kisebb ará­nya le(jyen a kisgyermekek buszoztatása. 1 1905. május 22-én tárgyalta a Végrehajtó Bizottság a József Attila Szinház felújításával kapcsolatos napirendet. 106/1905. sz. határozatával utasította a Művelődésügyi főosz­tály vezetőjét és a Szinház igazgatóját, hogy a határidő be­tarthatósága érdekében biztosítson szabad munkaterületet a felujitási munkák végzéséhez. Határi d ő : 1905. október 30. felelős: d r.M e z e i Gyula Szabó Ervin A Művelődésügyi Főosztály az 1905. és az 1906. évi nyári szünetben végeztette, illetve végez­teti el a József Attila Szinház felújítását. Az idei első ütemben kisebb belső munkák mellett az uj díszletraktár felépítése volt a feladat. A színház úgy állította össze tavaszi és őszi műsorrendjét, hogy a díszletraktárból a felvonu­lás idejére kiköltözött, illetve lehetővé tette az őszi befejezést is. így ebben az évben nem volt szükség a szinházi évad jelentős csökken­tésére. Az előkészitő megbeszélések szerint a jövő évi második ütemhez viszont a szezon lerövidítésével, illetve későbbi őszi kezdéssel alkalmazkodik a szinház, ami lehetőséget ad a belső felujitás kedvező programozásához. ! I ________________ . i i ... ____________________________________________________________________________________—i

Next

/
Oldalképek
Tartalom