1985. november 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

168

* A szüksógletszámitásokkal egyidőben felmérésre kerültek a lakásépítésekhez számbavehető területek. Ebben a munká­ban résztvettek a kerületi tanácsok is. A mintegy 100 ezer lakás megépítéséhez rendelkezésre álló 77 db lakás­építési területet ezután lakásgazdálkodási, műszaki, gaz­dasági, környezetvédelmi és városfejlesztési szempontból minősítettük, közbenső döntésre készítettük elő. Az ily- módon előkészített első koncepciót 1983. áprilisában meg­tárgyalta a Végrehajtó Bizottság, és megjelölte a további munka irányait, mely a területek környezetvédelmi, lakás­gazdálkodási, gazdaságossági szempontból való szűkítésére, a várható gazdasági lehetőségekkel való összehangolásra vonatkozott. A munka közbenső fázisában - 1984-ben - két izben a Vezetői Értekezlet is tájékoztatást hallgatott meg, illetve részdöntősekben állást foglalt. A telepitési ter­vet a VII. ötéves tervkoncepció gazdasági tartalmával összehangolva végül 60 ezer lakásra szűkítve 1985. júliu­sában elfogadta a Végrehajtó Bizottság. Az egyes terüle­tekre vonatkozó beruliázási programok jóváhagyása 1985-ben megindult. Az előkészitő-megalapozé munka első fázisában a szükség­letek kielégítése volt a kiindulópont, melynek középpont­jában a mennyiségi lakáshiány 1990 körüli felszámolása állt. A fejlesztési lehetőségek pontosabb megismerése - ebbe az állami pénzeszközök és a lakosság fizetőképessé­gének várható alakulása egyaránt beletartozik - arra ve­zetett, hogy a kezdeti célkitűzésről, a mennyiségi lakás­hiány teljes megszüntetéséről a tervidőszak végén le kel­lett mondani. A lakásépítés VII. ötéves tervi feladatait a viszonylag leggazdaságosabban, a legkevesebb lakásmeg- szünéssel épithető, a legalacsonyabb alapközmüvesitési költségekkel járó területekre kellett koncentrálni. Ez azzal járt, hogy néhány leromlott, elavult, de magas la+ lcásmegszüntetéssol járó lakóterület rekonstrukcióját to­vább kell halasztani. A tervkoncepció kiinduló adatait, a rendelkezésre álló pénzügyi keretek az épithető összes lakás számát 55 ezer­ben, a telepszerű lakásépítés mennyiségét ezen belül É ^ w V i f •mm ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom