1985. november 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

198

I 1 / m i i- 10 ­védelmi célkitűzéseinek szigorítását követelték, nem ritka, hogy a szolgáltatások bővítését kívánják még külterületi-zárkerti térségekben is, ahol erre sem kellő indok, sem lehetőség nem nyilik. Ugyanakkor egyes esetekben is tapasztalható volt, hogy a közvetlen la­kossági érdekeket meghatározó tervek /alternatívák/ esetében, az é- rintett közösség reálisan és körültekintően foglal állást. /X.ker. Vá­rosszéli telep telkeinek megosztása, rrt./ A hatáskör átadását követő viszonylag rövid időszak során, - zömmel ebben az évben - a III., IV., XIII. XVI., XVIII., XXII. kerületi mű­szaki apparátus már élt önálló megbizói -jóváhagyói jogával, néhány kisebb jelentőségű részletes rendezési terv kidolgoztatásával. Az eddigekről összefoglalóan az állapítható meg, hogy kellő képzett­ségű szakemberek esetében a kerületi műszaki apparátus megfelelően ké­pes a hatáskör átvételét követően a feladat ellátására:- ilyen esetekben érdeklődést tanúsítanak a területrendezési tervezés tárgykörével foglalkozó értekezleteken és továbbképzéseken;- a főosztály irányitói és koordináló tevékenységét megfelelően elfő­i gadják, önálló városrendezési elképzeléseket a területre érvényes 'fe magasabbrendii tervekkel összhangban és nem azzal ellentétesen ala­kítanak ki;- aktiv részvételt vállalnak a VII. ötéves terv részletes rendezési tervezési programjának összeállításában, és - anyagi lehetőségektől függően - megrendelői, terveztetői feladataiknak eleget tesznek. | tó t ' — -----------------­I ' -00 . _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom