1985. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

204

í i Folytatni kell a regionális szervezeti egységek kialakítását és ezen belül a különböző felügyelet alatt működő intézmények együttműködésének fokozatos megvalósítását. Szervezési intézkedésekkel a meglévő ágyállományon belül növelni kell a krónikus ágyak számát és arányát, a megbetegedési ará­nyokkal összhangban változtatni az ágystruktúrát. A korábbinál komplexebb felfogásban és szélesebb körűen kerül előtérbe a szociális ellátás bővítése, javítása. A szociális ellátás feltételeinek javítása érdekében 5-600-zal növeljük a szociális otthoni he­lyek számát. Megjegyzendő, hogy a vitafórumokon ennek növelését igényelték. 20-25 öregek nap­közi otthona építésével számolunk. A szociálisan hátrányos helyzetűek támogatására a rendszeres szociális segélyben részesíthetők körének növelése mellett szükség van a házi szociális gondozás ki­terjesztésére, a szociális étkeztetésben résztvevők, a hivatásos gondozónők, valamint a tiszteletdíjas társadalmi aktívák számának növelésére. Az intézmények gép-műszer ellátását a VI. ötéves tervidő­szakban felhasználtnak közel kétszeresével, 0,9-1,1 milliárd forinttal segítjük. A VII. ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően fontos feladat a VI. ötéves tervidőszakban megkez­dett kórházi pavilonépítések, rekonstrukciók, egyéb beruházások és a felújítások befejezése. Ennek eredményeként a tanácsi gyógyintézeti ágyak száma 400 db-bal növekszik. A mennyiségi fejleszté­sekkel szemben előtérbe kerülnek a kórházi rekonstrukciók, valamint a gazdasági-műszaki ellátó i részlegek (konyha, mosoda, laboratórium) korszerűsítése, felújítása, a gép és a műszerellátás javítása, a költségvetési eszközök feladatarányos elosztása. Befejeződik a Csengery utcai 48 munkahelyes szakorvosi rendelő építése. Elsősorban a lakótelepe­ken mintegy 9 ezer m2 körzeti orvosi rendelő és 900-1000 bölcsődei hely létesül, amely az indo­kolt igényeket kielégíti. Nem tanácsi egészségügyi fejlesztésként a tervidőszakban a SOTE klinikai negyed rekonstrukciója * keretében folytatódik az Ideg- és Elme, az Urológiai, valamint az I. sz. Belklinika és elkezdődik az I. sz. Sebészeti klinika rekonstrukciója, továbbá a központi konyhaüzem építése. I [ 7. Kultúrális ellátás A demográfiai csúcs — mely a VI. ötéves tervidőszakban a főváros általános iskoláiban rendkívüli ter­helést idézett elő - a VII. ötéves tervidőszak során fokozatosan a középfokú oktatásra terelődik. E- zért az ágazat elsődleges feladata a középfokú oktatás feltételeinek biztosítása. E kiemelt feladat mellett az általános iskoláskorúak létszámának 1988-ig tartó további növekedése miatt, a tervidő­szak első felében még kell általános iskolai tantermeket is építeni. Az óvodáskorúak száma az 1985. évi 77 ezerről a tervidőszak végére 66 ezer főre csökken, ezért a 2000 helyfejlesztést az 500 lakás felett: új lakótelepeken tervezzük megvalósítani. A fejlesztés, va- \ lamint a gyermeklétszám jelentős csökkenése a tervidőszak során lehetővé teszi 3800, zömében fa szükséghely megszüntetését, 1200 hely általános és középfokú oktatási célra, 700 hely egyéb inté­zeti célokra, óvodai foglalkozási körülmények javítására történő felszabadítását. Ezt megvalósítva is biztositott az igények teljes kielégítése, a cső port lét szám és a zsúfoltság további jelentős csökken­tése. Az általános iskoláskorú tanulók létszáma 1987/88. tanévig 3 ezer fővel emelkedik, majd a tervidő­szak végéig 27 ezer fővel csökken. 312 db új általános iskolai tanterem épül a folyamatban lévő ke­rületi beruházások befejezéseként, valamint 500 lakás feletti új lakótelepeken. A további igényeket bővítéssel, illetve a meglévő intézményhálózattal tervezzük kielégíteni. A beruházások mellett óvo­dák átalakításával 70 tanterem létesül. Kedvező, hogy a tervidőszak végére a tanulócsoportok átla­gos létszáma 28,1-ről 26,2-re, a váltakozó tanítás aránya 14%-ról 10%-ra csökken. fe ( ' ■■■■■„, _ 1 ► i

Next

/
Oldalképek
Tartalom