1985. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
113
i II. V A Főosztály .jelentősebb feladatainál: végrehajtása Városrendezés- 1979-ben as országos programmal összhangban kidolgoztuk a Főváros 199o-ig szóló 13 éves lakásépitési és telepítési tervkoncepcióját, melyet a tanácsi testületeket követően a Minisztertanács tárgyalt meg és fogadott el. . A koncepció realizálása érdekében mind a VI., mind a VII. ötéves tervet megelőzően - a kerületi tanácsok be- vonásával - széles körű vizsgálatot folytattunk le telepszerű lakásépítésre alkalmas további területek feltárására. Ennek során fokozatos jelentőséggel alapvető célként érvényesítettük a minimális szanálás-kérdését és a közmüköltségek optimális keretek között tartását. I összefoglalóan megállapíthatónak tartjuk, hogy a 15 éves tervkoncepció fő vonásai - as időszak folyamcin bekövetkezett számos gazdasági, műszaki változás ellenére is - mind a telepitési elveket, mind a fővárosi lakásállomány !\\ növekedését meghatározó abszolút számokat tekintve, í '■ az elmúlt ével: során lényegileg érvényesültek. A kot tervidőszak előkészítése kapcsán a szakhatóságok és az időközben létrehozott Szanálási Bizottság állás- foglalásainak figyelembevételével több száz épitési terület részletes rendezési tervét készíttettük el és \ hagytuk jóvá, amely területei: összességében megfeleltek a két tervidőszakra tervezett szervezett és egyedi magánerős lakásépítés igényeinek. Ál 5 ^ ________________________________________________ _J \ 1 I > ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________