1985. július 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
197
*»4 i- 4 „ 4. A lakásosztályoknál a meghatározó kiemelt tevékenységek munka-mennyiségét mutató arányszámait összevetettük a lakásügyi dolgozók létszámának arányával. Ennek alapján javasoljuk 25 fő elosztását kerületek között és a BLO 10 fővel történő megerősítését / 4.sz. melléklet/. 1 5* Szociálpolitikai területen a gyámügyi és a szociálpolitikai feladatokat végző dolgozók évről-évre növekvő túlterhelésének mérséklésére törekedtünk. Az 55 fős létszámnövelés elosztását a feladatok és a létszámok arányainak összevetésével számítottuk és javasoljuk megállapítani / 5. sz. melléklet/. A Minisztertanács határozatának megkötése, hogy "a létszám- növeléshez szükséges bért a státuszok betöltésének arányában kell a kerületi tanácsok rendelkezésére bocsátani" abból e- .red, hogy az előterjesztés időszakában a kerületekben 150 ‘ ' I üres állás volt, ami az összlétszám 5 %-a. Ez meghaladja a fluktuációval összefüggő elfogadható mértéket. A plusz lét- \ szám rendelkezésre bocsátásikor javasoljuk feltétlenül megállapítani, hogy az üres állások száma nagyobb kerületekben legfeljebb 2, kisebb kerületekben legfeljebb 1 fő leket. Május 17-én az üres állások száma 112 volt. /12. sz. melléklet/ . A felmérésnél az Államigazgatási Főiskolát végzettekkel kötött ez évi előszerződéseket mint betöltött állásokat vesz- szük figyelembe. Az első ütemben a létszámokat jutalommal együtt összesen 6.202 Ft átlaggal adjuk át a kerületi tanácsoknak és biztosítjuk az alkalmazással kapcsolatos egyéb kiadásokat is. ^ 1 i ¥ L_ «- " - '— — ' 1 * . . ... ____________________________■ —*_________j