1985. június 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

37

f A kerületi árhatósági megállapít; ás ok többsége külső szakértői érvizsgálatok vagy társadalmi aktívak adatain nyugszik. Saját átfogó árellanőrzést - néhány kerület kivételével - az ügy­intézők nem végeztek, de megfelelő felkészültség hiányában a külső szakértők esetenként nem megfelelő színvonalú vizsgála­ti anyagaiban foglaltakat sem tudják elbírálni. Ily módon a szükséges - az elkövetéssel arányban álló - szigorú felelős- ségrevonás, ill. szankcionálás nem, vagy csak kevés esetben volt megvalósítható. A beszámolási időszak második évében a szabálysértések aránya 25 %-ról 43 /o-ra nőtt, amely feltétlenül pozitív. változást je­lez az árellenorzések hatékonyságát, illetve szakszerűségét illetően. A^kerületi szakigazgatási szervek e téren fokozottan igénylik főosztályunk iránymutató szakmai segítségét, ezért a folyama­tos konzultáció 03 tanácsadás mellett mindkét évben tartot­tunk egy-egy tanfolyamot a kerületi ügyintézők részére, továb­bá mintáéllenőrzéseket végeztünk kerületi hatáskörbe tartozó egységeknél /gazdasági munkaközösségeknél, autóalkatrészkeres­kedőknél/ 0 az itt szerzett vizsgálati tapasztalatok alapján kidolgozott ellenőrzési szempontokat a kerületek rendelkezé­sére bocsátottuk. A Kereskedelmi Főosztálynak még a centralizációt megelőző idő­szakban - a hatásköri jogszabály előírásainak megfelelően - kialakított munkamegosztása alapján jelentős ellenőrzési tevé­kenységet folytatnak a kerületi árhatóságok a területükön mű­ködő, illetve üzemelő kiskereskedelmi bolthálózatban és vendég­látóipari egységekben. Saját erőből és SzBT társadalmi aktívák segítségével célvizs- • gálatok soi;án ellenőrizték e területen az aralkalmazási gya­korlatot. Általánosítható tapasztalat szerint jelentős a vá­sárlói megkárosítás aránya, gyakori a hamis mérés és számolás. Tendenciaként jelezték, hogy megnőtt az egy kifogásolt próba- vásárlásra jutó fogyasztói megkárosítás értéke, a fogyasztói , érdekvédelem legveszélyeztetettebb területe a zöldség-gyümölcs szakma, valamint a vendéglátás. Összegezve a kerületi árhatóságok vizsgálati, valamint a fő­osztályunk által a szakigazgatasi szerveknél végzett felügye­leti ellenőrzések tapasztalatait, megállapítható, hogy a ma­gánszektor árfegyelmének hatékony befolyásolásához, a fo­gyasztói érdekek védelmének fokozottabb biztosításához az el­lenőrzések gyakoriságát és szakmai színvonalét feltétlenül növelni kell. A hatékonyság jelentősebb javítása érdekében - megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítása mellett - az ár- ellenőrzési tevékenység centralizációját javasoljuk. L — -J x s' _________•>.___________________________________________________________— — - —----------------------------------------—--------—————— ■ » 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom