1985. január 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

258

T ~i ft - 2 ­1948-ban késziti mint a Fővárosi Tervező Intézet épitészmémöke a budai,egykori királyi palotaegyüttes és az azt körülvevő várfal és erőditmény maradványok helyreállitásának,bemutatásá­nak és környezetrendezésének,kertjeinek terveit.E nagyértékü müemlékhelyreállitási munkák az ő tervei és irányitása alapján ! készültek 1946-66 között,a Budapesti Történeti Múzeumnak e falak közötti megnyitásáig.1948-ban az ő tervei szerint szinezik a Fővárosi Tanács épületének Városház utcai barokk homlokzatát, és ezzel kezdeményezője lesz a müemlékhomlokzatok épitési koruk­nak megfelelő,élénkebb színezésének,az egykor bátortalan,szürke, semmitmondó városképek általános európai szokásával szemben.A korhű szinezés helyreállitását más épületeken is megoldotta, mint például az általa tervezett belvárosi,terézvárosi,Batthyány téri templomok és a Pesti Vigadó műemlék belső tereinek újra­festésénél. A Városépítés Nemzetközi Intézete Tudományos Tanácsának Magyar- ország részéről egyetlen tagja 1965 óta,és egyben alelnöke 197o óta.Az évi tanácskozásokon,és az arról készülő "Bullétin"-ben a magyar műemléki eredmények publikálója.Megalapítója a "Műemlék­védelem" c. szakmai folyóiratnak/1956/ és azóta főszerkesztője. Tevékenységében a főváros mindig elsőrendű szerepet játszott, melynek műemlékeit különös gonddal kezelte,kutatta,állitotta helyre,illetve gondozta a másoktól való helyreállításokat,Ez tükröződik gazdag irodalmi munkásságában is. Mindezek alapján javasoljuk "Pro Űrbe Budapest"kitüntetésre. t | I J fi ^ I _J I

Next

/
Oldalképek
Tartalom