1985. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
29
. I ^ _ 4 _ I tését, A Végrehajtó Bizottság egyetértett azzal, hogy a munkák szervezettsége, átfutási ideje, a munkahelyi rend az előző évekhez viszonyítva pozitiv irányban változott. A közterületen folyó magas- ós mélyépítési munkák térben és időben való koncentrálása rendkivül eredményesen valósult meg az Észak-budapesti közlekedési beruházásoknál. A tanácsi és egyéb kezelésben lévő lakóépületek rendje, tisztasága továbbra sem kielégitő mindenütt, annak ellenére, hogy az 1982. április 7-i KB.MT, határozat végrehajtásának eredményeként már észrevehető javulás, /az épületek takaritása, a házfelügyelői feladatok ellátása, az uj munkaszerződésben norma szerint kerültek meghatározásra./. Azokban a kerületekben, ahol szembetűnő javulás nem tapasztalható, az részben a kezelők nem megfelelő munkavégzésére, részben a lakók hanyagságára vezethető vissza. Az épület felujitási munkáknál javult a munkahelyek rendje. Az ingatlankezelő vállalatoknál jelentős költségráfordítással korszerű védő- és homlokzati állványparkot alakítottak ki, általánossá vált a konténeres anyag- és törmelék tárolás, egyre nagyobb számban alkalmazzák a zárt törmelékcsuszdákat, a pormentes törmelék elszállítás érdekében, A homlokzatok gépi mosására megfelelő gépparkot hoztak létre. A vasutak melletti MÁV területeken minden évben gondoskodnak a területek lekaszálásáról, a felnövekvő cserje és bozót kiirtásáról, szükség szerinti vegyszeres kezeléséről. A MÁV területekre hordott hulladék elszállítása folyamatosan történik, ennek ellenére az illegális hulladéklerakók újra termelődnek. Az állomási peronok tisztítására seprőgépeket szereztek be, melyeket a nagyobb pálya, udvarokon rendszeresen üzemeltetnek. A főútvonalakat kisérő zöldterületek rendszeres fenntartása megoldott. Az épitkezések környezetének tisztántartása nem kielégitő, az épitést végző vállalatok kevés kivételtől eltekintve nem tesznek eleget a főváros tisztaságáról szóló tanácsrendelet előírásainak. I rá—I.