1984. december 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
466
i " 3 " a szinházi próbaterem jeimezmiihelyek és raktár e helyen történő berendezésének költségeit;- végül vállalja a Katona József Szinház közönségszervezési irodája elhelyezésének költségeit, 2 millió Ft fedezethatárig. Tekintettel arra, hogy a működés fenti problémáinak megoldása folyamatban van, a kapott garancia pedig kellő biztosíték a megoldásra, a szinház felügyeletének átvételét javasoljuk a T. Végrehajtó Bizottságnak elfogadásra. Mindemellett megjegyezzük, hogy a színház hiányzó közönségszervezési irodája számára helyiség biztositása a tanácsi felügyelet feladata lesz. Mint indokoltuk, a Művelődési Minisztérium vezetőinek anyagi és egyéb intézkedésével, valamint további kötelezettségvállalásával elhárultak az akadályok a Katona József Szinház felügyeleti átvétele elől. Ezért célszerű, hogy az átvétel a következő költség- vetési év kezdetétől történjék, a teljes költségvetési előirányzatnak tanácsi hatáskörbe történő átadásával. Ezzel együtt azt a helyzetet is tudomásul kell vennünk,hogy a Katona József Szinház költségvetési támogatása a korábban tanácsi felügyelet alatt működő színházakénál magasabb bér- és dologi ellátottsági szintet biztosit. Végül annak érdekében, hogy müvészetpolitikai felelősségünkkel a Katona József Szinház ' tevékenységét illetően is élhessünk, elengedhetetlen a szinház vezetőivel és a jelenleg közvetlen felügyeletet ellátó Művelődési Minisztérium Szinházi Osztályával a szoros együttműködés. , HATÁROZATI JAVASLATOK A Végrehajtó Bizottság 1.) egyetért azzal, hogy a Katona József Szinház a Művelődési Minisztériumtól a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának irányítása alá kerüljön és a továbbiakban önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működjék. Határidő ; 1985. január l. Felelős ; Dr. Mezei Gyula I ; [ {| I ----------- I r----------------- " te i