1984. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
88
Hí szerből esetleg lefelé, optimális esetben egy kicsit fölfeléjén de tartósan és lényegesen kisebb alapterületen a hatékony óvóH dai nevelés nem valósítható meg. Az optimális helyzet elérésé■ hez a népességszám csökkenése miatt az óvodai hálózatnak csak ■ kisebb arányú bővítése szükséges. ■ A VI. ötéves terv Budapesten 1984-85 között kb. 3000-3100 új ■ óvodai férőhellyel számol. Ennek következtében 1985-ig nagyjá■ ból 15 ezer négyzetméter új óvoda építése várható. így 1985■ ben - felszámolva a jelenlegi szükségférőhelyek egy részét ■ összesen 70-71 ezer óvodai férőhely áll majd rendelkezésre és ■ 2 ■ egy gyermekre 3,6 m óvodai alapterület jut. Jelenleg a főváll rosban az összes óvodaépületnek mintegy 6 %-a, kb. 15 ezer I négyzetméter alapterületű intézmény szorul teljes felújításra, | ezeket a munkákat lehetőleg még a VI. ötéves tervidőszakban el I kell kezdeni, mert halasztásuk esetén olyan nagy lesz az épüi letek romlása, hogy sokkal nagyobb ráfordítással lehet felújíI tani illetve pótolni ezeket. 1985-ig csaknem 70 termet 5,3 ! ezer négyzetméter alapterülettel /mintegy 1400 férőhellyel/ általános és középiskolai célra át kell adni. A VII. ötéves tervidőszakban kb. 5000 új, korszerű óvodai férőhely felépítésére lesz szükség 25 ezer négyzetméter alapterülettel, amelyek elsősorban a telepszerű lakásépítéshez kap- I csolódó igények kielégítését szolgálják. Ugyanakkor az óvodás- I korúak csökkenése miatt kb. 1700 férőhely 6,8-7 ezer négyzet- I méter alapterülettel általános iskolai célra átadható, további I 18-18,2 ezer férőhely felszabadításával pedig az óvodai zsú- I foltság lesz* csökkenthető. 1990-ben a teljeskörű óvodai ellá- fl tás legalább 52300 férőhelyet igényel, az előirányzott óvoda- fl építésekkel ill, átcsoportosításokkal 1986-90 között az egy fl főre jutó óvodai alapterület jelentős mértékben növekszik fl és a tervidőszak végén 5,1 m lesz, legkevesebb a XII., lég- ■ több a IV., X., XIII., XIV., XV., XX. és XXI. kerületekben. I Ebben az időszakban - 25 éves teljes felújítási ciklust véve H alapul - el kell végezni az 1960 előtt épült óvodák teljes fel- H újítását, ez várhatóan mintegy 68-69 ezer négyzetméter alapte- ^fl rületű intézményt fog érinteni,* 1991-95 között 3700-3800 új óvodai férőhelyet kell felépíteni,